nb1.hu

Már csak 100 nap és kezdődik a németországi labdarúgó Európa-bajnokság. A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a Nemzeti Sportnak adott interjújában a felkészülési mérkőzésekre összeállított keret esetleges változásairól beszélt.

„Nyakunkon a két márciusi felkészülési meccs, előbb Törökországgal, majd Koszovóval játszunk. Arra mindenképpen jó lesz ez a két erőpróba, hogy képet kapjunk néhány játékosról. Sok időnk nincs. Hamar eljön a nyár. Ha minden így marad, alighanem az eddig pályára lépők közül kerül ki az utazó keret.”

Január végén Dárdai Márton a magyar válogatott mellett tette le a voksát.

„Ő lehet az egyetlen újonc, kíváncsiak vagyunk rá, szeretnénk látni, mire képes a magyar csapat mezében. Marci sokoldalú játékos, több poszton is bevethető, de az elmúlt hetekben sokat beszélgettünk, és egyértelművé vált számomra, a hátvédsor közepén érzi a legjobban magát, ott mozog a legotthonosabban. Aztán előfordulhat olyan szituáció, amikor a középpályán kell vele számolnom, de nálam alapvetően belső védő lesz.”

A középhátvédek közül a meccshiánnyal küzdő Szalai Attilával és Balogh Botonddal is számolna Marco Rossi.

„Valóban gond, hogy Szalai Attila továbbra sem játszik a Freiburgban. Ballábas belső védőként itt lesz Dárdai Márton vagy éppen Szalai Gábor is, de kettőjüknek együtt sincs még egyetlen válogatott mérkőzés sem a lábukban, míg Szalai Attilának már több mint negyven. Botond jól teljesít a Parmában, sokat fejlődött az elmúlt időszakban és egyre több játékpercet kap. Tehetséges védő, a jövő játékosa, ha így folytatja, ott lehet az Európa-bajnokságon.”

A mostanában remekül játszó, nemrég mesterhármast szerző Vancsa Zalán neve is szóba került, akire egyelőre az U21-es válogatottban van szükség, de jó eséllyel a jövőben tagja lesz a felnőtt keretnek. Rossi a bajnokság végeztével egy hét pihenőidőt szán a játékosoknak.

„Ha sok idejük nem is marad lazítani, abban a néhány napban tényleg fontos lesz, hogy eltereljék a labdarúgásról a figyelmüket, ne az Európa-bajnokságon és a labdarúgáson agyaljanak. Fontos a nyugalom. Hogy a játékosok nyugodt körülmények között csak a pihenésre, lazításra koncentrálhassanak. Azt szeretném, ha a meccsekre teljesen frissen, kisimulva érkeznénk.”

A magyar válogatott március 22-én Törökországot, négy nappal később Koszovót látja vendégül a Puskás Arénában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Szoboszlai Dominik csapatánál ő az első számú kiszemelt.

Az AFC Bournemouth sportigazgatója, Richard Hughes az idény végén távozik a klubtól közel tíz év szolgálat után.

A Kerkez Milost is a Cseresznyésekhez csábító 44 éves skót szakembert szívesen látná a stábjában a Liverpool és az AS Roma. A magyar válogatott szélsője tavaly nyáron érkezett a Premier League-be, közel 18 millió euróért igazolt a holland AZ Alkmaartól a Bournemouth csapatához. Kerkez eddig 20 bajnokin lépett pályára a 2023/24-es szezonban.

A Szoboszlai Dominikot is foglalkoztató Liverpool FC február óta keresi Jörg Schmadtke utódját, és a hírek szerint Hughes nagy valószínűséggel a jelenlegi listavezetőnél folytatja.

Nyártól a Bournemouth sportigazgatói posztját Hughes segítője és a klub korábbi csapatkapitánya, Simon Francis tölti majd be.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hazai környezetben 0-0-s döntetlent játszott a Philadelphia Union a mexikói ellenfelével.

A CONCACAF Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjében a Philadelphia Union a mexikói Pachuca együttesét fogadta. A hazaiaknál Gazdag Dániel kezdőként lépett pályára és végigjátszotta az összecsapást. A találkozó gól nélküli döntetlennel ért véget, így semmi nem dőlt el az odavágón. A második mérkőzést egy hét múlva rendezik Mexikóban.

CONCACAF Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, első mérkőzés
Philadelphia Union – Pachuca 0-0
Philly: Gazdag Dániel végig pályán volt.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Állítólag a Mersey-parti klub nem engedné el a balhátvédet.

Benne van a pakliban, hogy Alphonso Davies a nyáron a Real Madridhoz igazol. Amennyiben a transzfer megvalósul, akkor a Bayern München vezetősége állítólag Andy Robertsonnal pótolná a kanadai balhátvédet.

A footballinsider247.com szerint a Liverpool nem akarja elengedni a skót húzóembert. Robertson szerződése 2026 nyarán jár le a Mersey-parti együttesnél, ennek ellenére a liverpooli elöljárók hamarosan új kontraktust köthetnek a 29 éves futballistával.

Robertson 2017 júliusában fogadta el a Liverpool ajánlatát. A 62-szeres skót balhátvéd a mostani idényben 16 tétmeccsen jutott szóhoz Jürgen Klopp gárdájában.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az első meccset a spanyolok nyerték 1-0-ra.

UEFA BAJNOKOK LIGÁJA
Nyolcaddöntő, visszavágó
21.00: Real Madrid (spanyol)–RB Leipzig (német)
RB Leipzig: Willi Orbán, Gulácsi Péter

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Bayern eltüntette a hátrányát a Lazio ellen.

BAJNOKOK LIGÁJA

A Bayern München egygólos hátrányból vághatott neki a Lazio elleni nyolcaddöntő visszavágójának. A bajor csapat próbált nagy nyomást helyezni a rómaiakra, ettől függetlenül sokáig 0-0 állt az eredményjelzőn. Aztán az első félidő végéhez közeledve Kane fejesébe már csak belepiszkálni tudott Provedel, ezzel a hazaiak megszerezték a vezetést. A szünet előtt a rutinos Thomas Müller duplázta meg a német együttes fórját. A kegyelemdöfést a 66. minutumban Kane vitte be. Összességében elmondhatjuk, hogy a Bayern akarata érvényesült ezen a találkozón, így nem érdemtelenül jutottak tovább Lőw Zsolték. Köztudott, hogy a magyar edző is tagja Thomas Tuchel stábjának.

BAJNOKOK LIGÁJA
NYOLCADDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ
Bayern München–Lazio 3-0
gólszerzők: Kane (38., 66.), Th. Müller (45+2.)

ANGLIA

Az angol másodosztály keddi játéknapján a Sunderland a listavezető Leicestert fogadta. A találkozó egyetlen gólját Jamie Vardy szerezte a 13. percben, ezzel a vendégek bezsebelték a három pontot. A Sunderland gárdájában Callum Styles csereként lépett pályára a 82. minutumban.

Championship 36. forduló
Sunderland–Leicester City 0-1

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Állítólag egyiptomi csapat szerződtetné a középpályást.

Korábban az NB1.hu-n is olvashattak arról, hogy Mohamed Ali Ben Romdhane felkelthette az egyiptomi Al-Ahli érdeklődését.

FTC: nyáron távozhat a válogatott légiós

A Ferencváros 24 éves középpályása reagált a róla szóló átigazolási pletykára – erre az ulloi129.hu bukkant. A 36-szoros tunéziai válogatott futballista cáfolta a hírt. Ben Romdhane hozzátette, az a célja, hogy az FTC-ben legyen minél sikeresebb. A játékosnak egyébként 2026-ban jár le a szerződése a zöld-fehér gárdánál.

Ben Romdhane eddig az NB I-ben 13 meccsen szerepelt, egyetlen gólját december 17-én a ZTE ellen szerezte.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A Bajnokok Ligáját, az Európa-ligát és a Konferencia-ligát is érintik a módosítások.

A következő szezonban új időszámítás kezdődik az európai kupasorozatokban – számolt be az m4sport.hu. A legfontosabb változás az lesz a Bajnokok Ligájában, az Európa-ligában és a Konferencia-ligában, hogy a főtáblát 36 csapat alkotja majd. Előbbi két sorozatban az együttesek 8-8, a Kl-ben pedig 6 meccset játszanak a résztvevők az alapszakaszban. A BL-ben és az El-ben szeptembertől januárig tart az első fázis, míg a Konferencia-ligában szeptembertől decemberig.

Azok a csapatok, amelyek a főtáblán az első nyolc között zárnak, azok egyből bejutnak a nyolcaddöntőbe. A 9. és a 24. hely között záró gárdák rájátszásban biztosíthatják a helyüket a nyolcaddöntőben. A 25. és a 36. pozíció között végző egyesületek elbúcsúznak az adott sorozattól. A kiesés szakaszban az eddigiekhez hasonlóan oda-visszavágós párharcok lesznek, a döntőkön pedig egy meccsen dől el a trófeák sorsa.

Ebben a videóban további tudnivalók szerepelnek az újításokról:

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Az egyik légiós életét sérülések mellett betegség is nehezítette.

Szurkolói ankétot tartott a Vidi kedden. Az eseményen Bartosz Grzelak vezetőedző elmondta, hogy Fiola Attila ma először edzett végig együtt a csapattal. A vezetőedző hozzátette, az 56-szoros magyar válogatott játékos közelít a visszatérés felé, de a rehabilitáció utolsó fázisát nem szabad elsietni.

A télen távozó Szabó Levente és Lirim Kastrati is szóba került:

„A távozókkal kapcsolatban elhangzott, hogy Szabó Levente szerződése a nyáron lejár és mivel nem sikerült megegyezni a hosszabbításról, ezért került tavaszra kölcsönbe Miskolcra, míg Kastrati a több játéklehetőség reményében szerepel kölcsönben tavasszal” – tudatta a fehérvári klub a közleményében. Köztudott, hogy a Fejér vármegyeiek Kastratit a Lokomotiva Zagrebnek, míg Szabót a DVTK-nak adták kölcsön.

Kasper Larsennel kapcsolatban kiderült, hogy az utóbbi időben betegséggel és sérülésekkel is bajlódott, ezért nem szerepelhet mostanság a Vidiben.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Ausztriából tér haza a futballista, aki az U21-es válogatottban 10 meccsen szerepelt.

Az NB1.hu-n kedd délelőtt olvashattak arról, hogy állítólag Bukta Csaba a Vasasban folytathatja a karrierjét.

Ausztria után a Vasasban folytathatja a karrierjét a magyar támadó

A kérdőjel kiegyenesedett, hiszen az angyalföldi klub este bejelentette a 22 éves támadó érkezését.

„Nagyon boldog vagyok, hogy itt lehetek, egy örökkévalóságnak tűnt az az egy hónap, amíg csapat nélkül voltam. Szeretnék segíteni a Vasason, hogy elérje a céljait, amelyek természetesen már az enyémek is, ez pedig a feljutás. A beleki edzőtáborban, az egymás elleni felkészülési mérkőzésen is jó benyomást tett rám az angyalföldi együttes, nagyon bízom benne, hogy a gyorsaságomat és a külföldön szerzett tapasztalataimat tudom majd kamatoztatni és minél gyorsabban sikerül a beilleszkedés. Várom, hogy megismerjem a társakat és hogy bemutatkozzak az Illovszky-stadionban, ami pedig a hosszútávú terveimet illeti, szeretnék megragadni a Vasassal az NB I-ben és a legmagasabb szinten is bizonyítani!” – mondta Bukta, akinek a legutóbbi együttese az Altach volt. A futballista szerződését a felek közös megegyezéssel bontották fel januárban, azóta pedig szabadon igazolható volt.

Nagy Miklós az új szerzemény gyorsaságát is kiemelte a nyilatkozatában.

„Bukta Csaba több poszton bevethető, nemzetközi szinten is átlag feletti gyorsasággal rendelkező, jól „egy az egyező” játékos, akit az U21-es válogatottból is jól ismerhetünk. A mai napon 2026. június 30-ig szóló szerződést kötöttünk vele. Külön öröm a számunkra, hogy bár több élvonalbeli csapat is szerette volna leigazolni őt, mégis minket választott!” – fogalmazott a Vasas sportigazgatója.

Bukta jól ismerheti Gera Zoltánt, hiszen korábban már dolgozott a trénerrel az U21-es válogatottban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A magyar válogatott csapatkapitánya viccesen reagált Sallai Roland mondataira.

Ahogyan arról beszámoltunk, az MLSZ legújabb sorozatában Freiburgba látogattak, ahol Sallai Rolanddal, valamint Szalai Attilával készült exkluzív anyag.

Sallai Roland és Szalai Attila a freiburgi életről, a múltról és a jövőről beszélt

Sallai az interjú során reagált Szalai Attila mondataira, miszerint legyőzte őt lábteniszben. A magyar válogatott támadó elmondta, hogy ez fals információ, mivel sem Freiburgban, sem a válogatottnál nem szokott legyőzőre találni ebben a műfajban.

A Nemzeti Sport bejegyzésére reagált Szoboszlai Dominik, aki azt írta, hogy bárkivel kiállnak egy lábtenisz meccsre, ha Sallai Roland lehet a párja. Utóbbi csak emojikkal válaszolt, de aligha lenne ellenére egy ilyen kihívás.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Angliában élő magyar sportújságíró osztotta meg az információit.

Az Angliában élő magyar sportújságíró, Bocsák Bence az X-en arról írt, hogy Kovács Patrik angol és német topklubok érdeklődését kelthette fel. A posztból kiderül, hogy a támadó tavaly egy Premier League-ben szereplő együttesnél szerepelt próbajátékon (Bocsák konkrét csapatnevet nem említett).

Kovács eddig két NB I-es mérkőzésen szerepelt. A 16 éves tehetség az élvonalban február 3-án, a ZTE elleni meccsen debütált, ezzel pedig ő lett a fehérvári együttes legifjabb játékosa, aki bemutatkozhatott az NB I-ben.

Köztudott, hogy Kovács Patrik édesapja az a Kovács Zoltán, aki az Újpesttel 1998-ban bajnoki címet szerzett. Kovács Zoltán 20 alkalommal játszott a magyar válogatottban.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

World Soccer: mostantól magyarul is

A havilap felét állítják össze Magyarországon.

wdMagyarul is megjelent a világ egyik legpatinásabb futballmagazinja, a World Soccer. Az 1960-ban alapított havi kiadvány felét az angol anyalap, a másik felét a magyarországi szerkesztőség leginkább a honi labdarúgással foglalkozó cikkei alkotják.

BEMUTATKOZÁS

Többek között Szoboszlai Dominikkel, Marco Rossival, Sallai Rolanddal és Gera Zoltánnal a címlapon keddtől az újságárusoknál, a benzinkutakon, a bevásárlóközpontokban, összesen csaknem 1600 helyen kapható a World Soccer magazin magyar kiadása.

A lap keddi bemutatkozó sajtótájékoztatóján Kocsis András Sándor, a Kocsis Kiadó Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, hogy a könyvkiadásban töltött 34 év után két éve alapította meg cégét, amely évente 40 könyvet ad ki, emellett a World Soccer (WS) a negyedik havilapja.

ÚJRA NAGYON NÉPSZERŰ

„Manapság nehéz küzdelem havilapot fenntartani, mi mégis belevágtunk, mert a világ legnépszerűbb sportja, a labdarúgás Magyarországon újra nagyon népszerű, a válogatott kijutott az Európa-bajnokságra”
– mondta a WS felelős kiadója. Hozzátette, hogy költséghatékonyan működnek, mert 3-4 személy dolgozik a kiadóban, az újságírók elektronikus úton küldik a cikkeiket.

„Hogy mer nyomtatott terméket kiadni napjainkban valaki?” – tette föl a kérdést Galambos Dániel főszerkesztő – aki korábban a Nemzeti Sport és a Képes Sport munkatársa is volt –, majd meg is válaszolta: „Rég volt ilyen népszerű a magyar válogatott és a Fradi, sokan rajonganak a külföldön játszó focistáinkért. Az gondoltuk, most érdemes belevágni, hiszen nincs a focival foglalkozó színes heti- vagy havilap a magyar piacon, vagyis hiánypótló kiadvány született”.

FELE-FELE

A főszerkesztő arról is beszélt, hogy az 1960-ban alapított patinás angol lap 100 oldalas honi kiadása fele-fele arányban foglalkozik a magyar, illetve a nemzetközi labdarúgás legérdekesebb, legizgalmasabb történéseivel. A fiataloknak és a gyűjtőknek kedveskednek a poszterekkel, az első számban például Szoboszlai Dominik, Lionel Messi, a magyar válogatott és a Ferencváros posztere található.

A World Soccer magyar kiadása 1890 forintos áron kapható, de ezért a pénzért – Galambos Dániel megfogalmazása szerint – minőségi írásokat és minőségi fotókat kap a szurkoló, a kiadónál előfizetve pedig kedvezményesen lehet hozzájutni a kiadványhoz.

A sajtótájékoztatón elhangzott, keresik a kapcsolatot az Magyar Labdarúgó Szövetséggel annak érdekében, hogy a válogatott mérkőzések előtt árusítani tudják a WS-t. A 12 ezer példányban megjelenő lapnak már 60 előfizetője van, és a készítők bíznak benne, hogy egy-két héten belül növekszik ez a szám.

Az újság minden egyes számában kiemelt figyelmet fordít a nemzeti csapat tagjaira és edzői stábjára, így aztán mindjárt az első kiadásban terjedelmes interjú olvasható a Freiburgban egyre nagyszerűbben futballozó Sallai Rolanddal, aki egyebek mellett elárulja, a Bundesligával még korántsem érte el álmait. Schäfer András „Az én történetem” rovatban élete legérdekesebb epizódjait osztja meg velünk, Gera Zoltán a vele készült interjúban szintén lelke mélyére ás: elmondja, mi mentette meg egykor a teljes elzülléstől, és hogyan sikerült letérnie az útról, ami jó eséllyel a börtönbe vagy a sírba vezetett volna.

FŐSZEREPLŐK

Ma Magyarországon aligha készülhet futball szaklap úgy, hogy Marco Rossi ne szerepeljen benne, a World Soccerben a hozzá legközelebb állók, azaz a családja, valamint egykori játékostársa és korábbi játékosa (Davide Lanzafame) beszél róla. Az ugyanezen státuszt betöltő Szoboszlai Dominik liverpooli játékát szakértő segítségével elemzi a World Soccer, s a lap toplistájából, amelyik a 21. század 21 legjobb magyar futballistáját lajstromozza, az is kiderül, hányadik helyet foglalja el a magyar válogatott csapatkapitánya. Vagy épp Gera Zoltán, illetve Sallai Roland…

Az egyéb magyar témák mellett – például hogy miként vált a Fradi rémálomszerű nemzetközi szereplése sikertörténetté – számos nemzetközi futballsztorit kapnak az olvasók: az egzotikusnak nevezhető távoli ligák – az észak-amerikai, a japán és a dél-koreai – rajtja mellett José Mourinho menesztése, a Bayer Leverkusen szárnyalása, a Franz Beckenbauerre való visszaemlékezés, valamint a Bajnokok Ligája kieséses szakasza is kiemelt anyag.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Hivatalossá váltak a meccsek kezdési időpontjai.

Már csak nyolc csapat reménykedhet abban, hogy idén megnyeri a Magyar Kupát. Az MLSZ elkészítette a negyeddöntő programját. Április 2-án a Kisvárda az MTK-t fogadja. Egy nappal később két összecsapás jön: a Vasas a Paksot látja vendégül, míg az FTC a DVTK otthonában vizitál. Április 4-én rendezik az utolsó negyeddöntőt, ekkor az NB II-ben első helyen álló Nyíregyháza a Kecskeméttel csap össze.

A program:

Április 2., kedd

Kisvárda Master Good – MTK Budapest 20:00

Április 3., szerda

Vasas FC – Paksi FC 17:15
DVTK – Ferencvárosi TC 20:00

Április 4., csütörtök

Nyíregyháza Spartacus FC – Kecskeméti TE 20:45

Korábban jeleztük, hogy az NB I 26., 27. és 28. fordulójának menetrendjét is ismertette az MLSZ.

NB I: az MLSZ elkészítette a 26., a 27. és a 28. forduló programját

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

A válogatott szünet után vármegyei rangadóval folytatódik a bajnokság.

Az MLSZ az X-en számolt be arról, hogy elkészült a 26., a 27. és a 28. forduló programja. A válogatott szünetet követően az NB I a Puskás Akadémia-Vidi meccsel folytatódik, a vármegyei rangadót március 29-én rendezik meg.

Április 7-én lesz az FTC-Paks rangadó. Köztudott, hogy jelenleg a Fradi a második, míg a paksiak az első helyen állnak a tabellán.

A program:

26. forduló

Március 29., péntek

PUSKÁS AKADÉMIA FC-FEHÉRVÁR FC 20.00 (M4 Sport)

Március 30., szombat

KISVÁRDA MASTER GOOD-DVSC 14.30 (M4 Sport)
MTK BUDAPEST-KECSKEMÉTI TE 17.00 (M4 Sport)
ZTE FC-DVTK 19.30 (M4 Sport)

Március 31., vasárnap

PAKSI FC-ÚJPEST FC 15.30 (M4 Sport)
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC-FERENCVÁROSI TC 18.00 (M4 Sport)

27. forduló

Április 5., péntek

ÚJPEST FC-ZTE FC 20.00 (M4 Sport)

Április 6., szombat

FEHÉRVÁR FC-MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC 14.15 (M4 Sport)
DVTK-KISVÁRDA MASTER GOOD 16.30 (M4 Sport+)
DVSC-MTK BUDAPEST 19.30 (M4 Sport)

Április 7., vasárnap

FERENCVÁROSI TC-PAKSI FC 14.45 (M4 Sport)
KECSKEMÉTI TE-PUSKÁS AKADÉMIA FC 17.30 (M4 Sport)

28. forduló

Április 13., szombat

KISVÁRDA MASTER GOOD-ÚJPEST FC 14.30 (M4 Sport)
DVSC-KECSKEMÉTI TE 17.00 (M4 Sport)
PAKSI FC-FEHÉRVÁR FC 19.30 (M4 Sport)

Április 14., vasárnap

MTK BUDAPEST-DVTK 14.00 (M4 Sport)
ZTE FC-FERENCVÁROSI TC 16.30 (M4 Sport)
MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC-PUSKÁS AKADÉMIA FC 18.45 (M4 Sport+)

nb1 Tabella M GY D V GK P
1.Ferencvárosi TC30 17 9 4 28 60
2.Puskás Akadémia FC30 17 6 7 16 57
3.Paksi FC30 16 7 7 19 55
4.ETO FC Győr30 13 10 7 12 49
5.MTK Budapest30 12 7 11 8 43
6.DVTK30 10 11 9 -7 41
7.Újpest FC30 8 12 10 -8 36
8.Fehérvár FC30 8 7 15 -11 31
9.Nyíregyháza Spartacus FC30 8 7 15 -22 31
10.ZTE FC30 7 10 13 -7 31
11.DVSC30 8 6 16 -8 30
12.Kecskeméti TE30 4 12 14 -20 24
Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Már a csapattal készülhet a 24 éves futballista.

Nikitscher Tamás a szezon előtt, az Ajka elleni edzőmeccsen dőlt ki a sorból. A középpályásnak elszakadt a keresztszalagja, így hosszú kihagyás várt rá. A kecskeméti játékos rehabilitációja jól halad, ezt támasztja alá, hogy már a csapattársaival edzhet.

Nikitscher a KTE hivatalos oldalának elmondta, abban bízik, hogy április végén már visszatérhet.

„Nincs már messze, mondhatni több van mögöttem, mint ami még vár rám addig. Április 20-án jöhet el ennek az ideje (a visszatérésnek – a szerk.), ez a hazai Mezőkövesd ellen bajnoki hétvégéje egyébként. Hetekre le van bontva, hogy milyen munkát kell elvégezzek, akkor juthatok el oda, hogyha a stáb is úgy dönt, akkor be is állhatok. Addig sok dolognak kell még klappolnia, de nagyon bízom benne, hogy a megfelelő odafigyeléssel ezután is minden rendben lesz. Természetesen nagyon várom, hogy ott legyünk már, hiszen sok hónap telt el. Most viszont már a célegyenesben vagyunk” – nyilatkozta Nikitscher Tamás, aki az NB I-ben eddig 14 találkozón bizonyíthatott.

 

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Felkészülési mérkőzéseken bizonyíthatnak.

A montenegrói válogatottra két felkészülési mérkőzés vár márciusban. Montenegró előbb március 21-én Fehéroroszországgal, négy nappal később pedig Észak-Macedóniával csap össze.

A montenegrói nemzeti együttes keretébe Stefan Loncar és Meldin Dreskovic személyében két DVSC-játékos is bekerült. A 28 éves Loncar eddig 12, a 25 esztendős Dreskovic pedig 1 meccsen szerepelt a montenegrói válogatottban.

A cívisvárosi gárda jelenleg az ötödik helyen áll az NB I-ben.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek

Minden bizonnyal olasz céggel állapodhat meg a zöld-fehér csapat.

A csakfoci.hu úgy tudja, hogy a következő idényben már nem Nike mezben fog szerepelni az FTC futballcsapata. A felek között 2014-ben kötött megállapodás az idény végén fog lejárni. Egyébként a Fradi és a Nike között az együttműködés 2005-ben kezdődött.

A cikk szerint sokáig úgy festett, hogy a Puma lép a Nike helyébe, ám a jelek szerint az olasz Macron lesz a befutó. Az olasz sportszergyártó cég többek között a Sampdoriát, a Bolognát, a Crystal Palace-t és a Hajduk Splitet „öltözteti”.

Az FTC jelenleg a második helyen áll az NB I-ben, a hátránya egy pont a Pakssal szemben. Azt hozzá kell tenni, hogy a Ferencváros egy meccsel kevesebbet játszott.

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC