Skribek Alen ezt a szezont a Zalaegerszeg csapatában kezdte meg, a 24 éves labdarúgót a Paks adta kölcsön az egerszegieknek. […]
A téli átigazolási időszak eddig főleg a távozókról szólt a Zalaegerszeg csapatánál. Az már eldőlt, hogy Bodnár Gergő és Krajcsovics […]
A Zalaegerszeg június végén jelentette be Skribek Alen kölcsönvételét. A 24 éves labdarúgó az eddigi teljesítményével nem okozott csalódást, hiszen […]
A forduló előtt utolsó helyen álló ZTE óriási bravúrt hajtott végre a címvédő Ferencváros ellen. A hazaiak a hét közepén […]
ZTE-ETO mérkőzést fognak rendezni vasárnap délután az NB I harmadik fordulójában. Eddig mindkét bajnokin döntetlent játszott a két csapat, így […]
A Diósgyőr javítani akar az újpesti 3-1-es vereség után, a ZTE pedig az első győzelmét keresi az idényben. A zalaiak […]
A ZTE hivatalosan is bejelentette, hogy korábbi játékosa, Skribek Alen visszatér a kék-fehérekhez. Korábban itt írtunk a játékos sorsának várható […]
Az élvonalban bennmaradó Zalaegerszeg komoly változásokon megy keresztül nyáron, hiszen új tulajdonosi kör, valamint szakmai stáb állt össze. A dél-amerikai […]
Végh Bence, Szalay Szabolcs és Ferenczi János után a negyedik magyar igazol a román élvonalnba feljutó FK Csíkszereda csapatához, amely […]
Januárban vette kölcsön a Diósgyőr Paksról Skribek Alent, aki tavasszal nyolc mérkőzésen lépett pályára az NB I-ben, ötször a kezdőcsapat tagjaként, […]
Skribek Alen karrierjében hamarosan új fejezet kezdődhet. Az Öltözőn Túl nevű Facebook-oldal úgy értesült, hogy a Paks támadója a Diósgyőrhöz […]
Az NB III 16. fordulójában a Paks második számú csapata 3-1-re legyőzte az MTK Budapest II együttesét. Az első félidő […]
A Paksi FC nemcsak a bajnokságban, hanem a Magyar Kupában is szépen lépeget előre. Az NB I listavezetője ugyanis csütörtökön, […]
Az NB I-ben éllovas Paks magabiztos győzelmet aratott az első edzőmeccsén. Bognár György csapata 3-0-ra verte az NB II-es Siófokot. […]
A Paks együttesében folytatja a pályafutását Skribek Alen – ezt a Tolna megyei együttes jelentette be a hivatalos oldalán: "Nagy […]
A zte_1920 nevű Instagram-oldal szerint elképzelhető, hogy Skribek Alen visszatér a ZTE-hez. A bejegyzésből kiderül, hogy az egerszegiek megkezdték a […]
Vasárnap három meccset rendeznek az NB I-ben. A játéknap nyitányán a Zalaegerszeg a Puskás Akadémiát fogadja. Érdekesség, hogy az egerszegiek […]
Vita tárgyát képezi, hogy jó-e a 12 csapatos bajnokság vagy jobb, rosszabb lenne-e az, ha 16 gárda vetélkedne egymással az […]