Sajnos továbbra sem lehet mérkőzésekre menni, a szurkolóknak meg hiányzik a foci, a focinak a szurkolók, a közös bandázások, együttlétek, […]
Az NB I 18. fordulójában a ZTE és a Paks összecsapásával indul a vasárnap. A Paks a 6. helyről várja […]
ÍME, A PAKS HIVATALOS BEJELENTÉSE: ,,Papp Kristóffal és Szélpál Norberttel is hosszú távon számolhatunk. Ez a téli átigazolási időszak számunkra […]
A Paks 2-1-es győzelmet aratott a DVTK ellen. A találkozó első gólját az a Papp Kristóf szerezte, akinek hosszú sérülés […]
A Fradi legyőzése után vasárnap már nem tudott egy másik zöld-fehér csapatot két vállra fektetni a kiesés elől menekülő Diósgyőr. […]
Paks-DVTK 2-1 (2-0) Az állandóság vagy az új szél lesz erősebb? Ezt a kérdést is feltehettük a meccs előtt, hiszen […]
A Paks közleménye: "Ez a tél egyértelműen a hosszabbításokról szól. Szabó János és Hahn János szerződésének megnyújtása után újabb két […]
Már foglalkoztunk azzal a témakörrel, hogy Windecker József sérülése miatt lehet, ismételjük lehet, hogy igazolnia kellett volna vagy kellene a […]
A Paks közleménye: "Nagy örömünkre szolgál bejelenteni, Hahn János további három évvel hosszabbította meg szerződését klubunkkal. Huszonöt éves csatárunk 2012. […]
Eredetileg a Vasassal játszott volna tegnap edzőmeccset a Paks, ám végül a szintén másodosztályú Szeged-Csanád Grosics Akadémia lett az ellenfele, […]
Felkészülési meccset játszott egymással a Szent Gellért Fórum melletti edzőpályán szombaton a Szeged és a Paks. Az NB II-es csapat […]
Ma a Szeged-Csanád Grosics Akadémia és a Puskás Akadémia ellen is pályára lépett volna az Újpest felkészülési találkozón (szerdán két […]
A Paks a Budaörssel vívott edzőmeccset. A találkozó pikantériáját Bognár György adta, hiszen a paksi tréner szeptemberben pont a budaörsiektől érkezett […]
Bognár György vezetésével szárnyalt az ősszel a szakember kinevezése után a Paks. Bognár egyik legfőbb segítője a szakmai stábban egyik […]
Az NB II-ben szereplő Dorog rövid közleményben számol be Borsos Vilmos érkezéséről: "A tehetséges fiatal kapus, Borsos Vilmos is visszatér […]
MInt ismert, egy nap alatt két edzőmeccset játszott a Paks, először a Szentlőrinc, majd a Pécs ellenfelet. Bognár György mind […]
ÍME, A PAKS BESZÁMOLÓJA A SZENTLŐRINC ÉS A PÉCS ELLENI MECCSEKRŐL: ,,A Szentlőrinc és a Pécs volt az ellenfelünk. Első […]
ÍME, A PAKS BEJELENTÉSE: ,,Később abbahagyni, korábban kezdeni – ez lehet a kulcs Ugyan tartalékcsapatunknak még majd’ két […]