ÍME, A PAKS HIVATALOS BEJEÉENTÉSE: ,,Öt edzőmérkőzés és majd’ egy hét Telkiben. Ahogy arra volt már példa, csapatunk a karácsonyi […]
Még október 24-én történt, hogy a Paks-Honvéd mérkőzés 15 percében le kellett cserélni Windecker Józsefet, a hazaiak védekező középpályását, aki […]
Kilenc mérkőzésen át nem kapott ki a Paks az ősszel, amikor jött a Mezőkövesd elleni találkozó, amit a matyóföldiek nyertek […]
ÍME, A PAKS BEJELENTÉSE: 2020 nem volt egy könnyű év. A koronavírus-járvány nemcsak a mindennapjainkban és a kórházakban okozott […]
Nem sokat kell böjtölniük az NB I szerelmeseinek, hiszen a bajnokság a tervek szerint január 20-án folytatódik, ekkor a Fradi […]
A döcögős kezdés után végül remek őszt produkált a Paks, Bognár György csapata a hatodik helyen telelhet még úgyis, hogy […]
Az NB III Középcsoportjában a tizedik helyen telelhet a Paks második csapata, 8-6-7-es mutatója harminc egységet ért eddig. Ebből […]
A Bognár György kinevezése után szárnyalni kezdő Paks egyik legjobb játékosa Hahn János volt, aki 11 mérkőzésen kapott bizonyítási lehetőséget […]
Annak ellenére, hogy az utolsó három bajnokiját elveszítette a Paks (Kövesd-Paks 4-3, Paks-FTC 1-3, MTK-Paks 3-1), remek őszt zárt Bognár […]
A PAKS KÖZLEMÉNYE: "Szélpál Norbert a mérkőzés ötvennyolcadik percében ütközött egy hatalmasat a kapunk előterében, minek következtében a földön maradt, majd […]
Az MTK-Paks mérkőzés előtt készült élő bejelentkezésünk – érdekességel a hazai csapatot irányító Farkas Attiláról, valamnt Osztermájer Gábor jóslatáról – az […]
ÍME, AZ MTK KÖZLEMÉNYE" "Szakmai stáb nagy része nem ülhet a kispadon, de bővült a nem bevethető játékosok listája is, […]
Michael Boris, az MTK vezetőedzője pozitív koronavírus tesztje miatt nem volt ott csapata legutóbbi két bajnoki mérkőzésén, Farkas Attila látta […]
Az újonc Budafok ellen zárja kiemelkedően sikeres évét a listavezető és címvédő Ferencváros a labdarúgó OTP Bank Liga 16., idei […]
Szerdán újabb lépést tett a címvédés felé a listavezető Ferencváros. Szerhij Rebrov együttese a Paks otthonában 3-1-es győzelmet aratott, így […]
A Ferencváros a Paks otthonában sem botlott, Szerhij Rebrov csapata 3-1-es győzelemmel stabilizálta az első helyét. A szünetben 1-1 állt […]
Paks-Ferencváros 1-3 (1-1) A MOL Fehévár kedden csak 1-1-es döntetlent játszott a Puskás Akadémia ellen, így a Fradinak lehetősége nyílt […]
Eddig csak 5 gólt kapott a Ferencváros a bajnokságban, ám ma nagy tesztnek lehet kitéve a csapatvédekezése, hiszen annak a […]