A Kisvárda idegenben tudott három pontot szerezni a másik újonc Kazincbarcika ellen. A találkozót követően Kuttor Attila és Révész Attila […]
A kieső helyen álló Zalaegerszeg otthonába látogatott a Puskás Akadémia, amely kifejezetten gyenge formát mutat ebben az idényben. A találkozó […]
A két újonc összecsapásával vette kezdetét az NB I tizedik fordulójának vasárnapi játéknapja: a Kolorcity Kazincbarcika a Kisvárda csapatát fogadta. […]
Bár először az ETO került gólhelyzetbe, az első negyed óra végére mégis a Diósgyőrnél volt a vezetés az NB I […]
Hazai tűzijátékkal indult a Paks és a Debrecen szombat délutáni bajnokija. Előbb egy szöglet után Hahn János külsőzése, majd alig […]
Ahogy mondani szokás, tapogatózó első negyed óra után az MTK és a Nyíregyháza közül előbbi kezdte meg a gólgyártást az […]
Szombat este 20:30-kor az ETO Parkban rendezik a Fizz Liga 10. fordulójának egyik legvártabb meccsét. A győriek az élmezőnyhöz szeretnének […]
Hároméves szerződést írt alá a Puskás Akadémiával a gambiai középcsatár, Lamin Colley. Kulcsemberével hosszabbított a Puskás Akadémia FC: további három […]
A válogatott szünet után a 10. fordulót rendezik meg a hétvégén az NB I-ben. A játéknap majd az Újpest-FTC összecsapással […]
A magyar élvonalban jelenleg 10. helyen álló Diósgyőr hetekig nem számíthat Babos Bencére – erről a DVTK a hivatalos oldalán […]
A Paks 22 éves labdarúgója, Vas Gábor a Puskás Akadémia elleni bajnokin dőlt ki a sorból. A sérülés miatt meg […]
Szerdán a nyolcadik fordulóval folytatódott a női NB I. A Honvéd nem tudta legyőzni a sereghajtó Szekszárdot, ezzel szemben az […]
Nem lehetett felhőtlen a kisvárdaiak öröme a Diósgyőr elleni 1-0-s győzelem után, mivel a bajnokin Soltész István megsérült. A 24 […]
Az NB I-ben jelenleg 8. helyen álló Újpestről kedden jelent meg egy olyan hír, amely szerint hosszú távú szakmai együttműködés […]
A női NB I-ben a 7. fordulót rendezték meg szombaton. A Fradi szombathelyi győzelemmel hangolt a Sparta Praha elleni visszavágóra, […]
A Magyar Labdarúgó Szövetség immár négy éve működteti azt az ösztönzési rendszert, amely kiszámítható és folyamatos támogatást nyújt azoknak a […]
Pénteken felkészülési mérkőzést játszott egymással az NB I éllovasa, a Paks, illetve a másodosztályban szereplő Videoton FC Fehérvár. A Paksban […]
Az NB I tabelláját kilenc forduló után négy ponttal vezető Paks két kulcsjátékosa szerződését is meghosszabbította. A kétszeres válogatott Osváth […]