A Kisvárda egymást követő második meccsét nyerte Révész Attilával a kispadon.
A Kisvárda idegenben tudott három pontot szerezni a másik újonc Kazincbarcika ellen. A találkozót követően Kuttor Attila és Révész Attila értékelte a látottakat. Kuttor szerint nem volt igazságos az eredmény.
„Ez egy ikszes mérkőzés volt, se több, se kevesebb. Ők egy megpattanó lövésből betaláltak, nekünk sajnos nem sikerült. Nehezen kerültünk helyzetbe, nem volt meg a kvalitásbeli különbség, ami ezt a brusztos meccset eldönthette volna. A hozzáállással, a mentalitással nem volt baj, az ellenfél elvitte a játékot a brusztos futball felé, nagyon sokszor állt a meccs szabadrúgások és jajgatások miatt. Ez egy hátrányban lévő csapatnak nem kedvez, nekünk pedig nem volt meg a megoldásunk arra, hogy ezt át tudjuk fordítani dominánsabb, kapu előtti játékra” – mondta a Kazincbarcika vezetőedzője.
A Kisvárda egymást követő második meccsét nyerte Révész Attilával a kispadon. A sportigazgatói feladatokat is ellátó szakember szerint ez egy hatpontos mérkőzés volt, mivel riválisukat győzték le. Az M4 Sport riportere, Bobák Róbert megkérdezte Révészt, változott-e a figyelem, fegyelem és a fókusz, amióta ő ül a kispadon. A Kisvárda trénere meglepő választ adott.
Azt látom, ha nem csinálok semmit, csak a kispadon ülök, már az is elég a srácoknak. Természetesen azért a meccselést meg kell oldani, menet közben nagyon sokat tudnak tanulni a játékosok. A fegyelem nélkülözhetetlen a pályán és azon kívül is, ez pedig nálunk visszaállt a megszokott mederbe.
A másik délutáni mérkőzésen a Puskás Akadémia Lukács Dániel góljával verte 1-0-ra idegenben a Zalaegerszeget. Hornyák Zsolt a mérkőzést követő sajtótájékoztatón elárulta, a ZTE otthonában mindig nehéz nyerni.
„A mi helyzetünkben mindig nehéz volt itt játszani, még amikor ideális helyzetben tudtunk érkezni Zalaegerszegre, ma sem volt ez másképp. Az első félidőben sok labdát szereztünk, de ezt nem tudtuk kihasználni. Ezért cseréltünk a félidőben, és állt be Colley Németh András helyére. Ezt követően veszélyesebbek tudtunk lenni. Nehezen született a gólunk…nagyon örülök, hogy meg tudtuk nyerni a meccset, mert az elmúlt 3-4 mérkőzés nem volt a legideálisabb” – mondta a tréner.
A hazai vezetőedző, Nuno Campos úgy érzi, abszolút nem igazságos a végeredmény. „Nem érdemeltünk vereséget, pontosan ezt mondtam a játékosaimnak a meccs előtt, hogy az apróságok fognak dönteni a találkozón, ez bizonyosodott be. Változó volt a játék képe, volt amikor mi irányítottunk, de mégis ott volt az a kis hiba, így nem a javunkra dőlt el a meccs.”
Elárulta, a gól után igyekeztek feltolni a játékukat, próbálták átívelésekkel is megzavarni a felcsúti védelmet, de nem tudtak veszélyesek lenni a kapu előtt. „Nagyon kemény ellenfél ellen játszottunk, akik tudták, hogy kell megtartani az eredményt, de továbbra sem érzem igazságosnak a végeredményt.” A jövőt illetően hozzátette, csak a következő mérkőzésre koncentrálnak, nem tekintenek előrébb












