A lokomotivblog.hu értesülései szerint elképzelhető, hogy Elek Ákos a DVSC-hez igazol. A 33 esztendős középpályás játékjogát jelenleg a MOL Fehérvár […]
Sándor Tamást nyugodtan nevezhetjük a DVSC egyik legendájának. A Loki-drukkerek egykori kedvence játékosként négyszer nyerte meg az NB I-et a […]
A DVSC a kilencedik helyen telel az NB I-ben. A csapat 30 lőtt góljából kilencet Ugrai Roland szerzett, aki ezzel […]
A DVSC játékosa, Dzsudzsák Balázs ma ünnepli a 35. születésnapját. Erről egykori csapata, a PSV Eindhoven sem felejtkezett el. Dzsudzsák […]
Az előző forduló legnagyobb bravúrját a DVSC mutatta be: a debreceni együttes a Fradit győzte le 2-0-ra. A Loki egyik […]
Asmir Suljic jelenleg a Diósgyőr csapatát erősíti. A 30 éves futballista ebben az idényben csupán öt NB II-es bajnokin jutott […]
A Fegyelmi Bizottság legutóbbi ülésén a következő döntések születtek: "Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága december 14-i ülésén az alábbi határozatokat hozta. […]
Vasárnap már jeleztük, hogy a Fradi pont nélkül távozott Debrecenből, hiszen a Loki 2-0-s győzelmet aratott: A találkozó után Peter […]
Néhány évvel ezelőtt a Loki és a Fradi is élcsapatnak számított az NB I-ben. Ebben az idényben a Fradi ismét […]
A DVSC közleménye: "Nem múlt el sérülés nélkül a DVSC Zalaegerszeg elleni bajnoki mérkőzése. A szünet után egy ártalmatlan szituációt […]
A DVSC szombaton 2-1-es vereséget szenvedett a ZTE otthonában. A Lokiban kezdőként jutott szóhoz Baranyai Nimród. A hajdúságiak fiatal tehetsége először […]
ZTE-DVSC 2-1 (1-0) Joan Carrillo irányításával a harmadik bajnokiját vívta a DVSC. A spanyol trénernek az előző két meccsén még […]
A Tiszaújváros közleménye: "Kedves szurkolóink! A november 28-án, vasárnap megrendezésre kerülő DVSC II – FC Tiszaújváros NB III […]
A DVSC közleménye: "Május 2-án 4-2-es sikert aratott a DVSC labdarúgócsapata a Csákvár felett a Nagyerdei Stadionban. Jelen szituációban ez […]
Új szelek fújnak a DVSC-nél, a cívisvárosi együttes a bajnoki szünet után az Újpest otthonában fog vendégeskedni, a piros-fehéreket immáron […]
A DVSC közleménye: "Joan Carrillo vezetőedzővel egy új szakember is érkezett a DVSC szakmai stábjába. Czuczi Mátyás futballistaként a Videoton […]
Az nso.hu bolgár sajtóhírekre hivatkozva arról számol be, hogy 49 évesen elhunyt Ivo Georgiev. Georgiev 1990-ben csatlakozott a DVSC keretéhez, […]
A DVSC nb1.hu-nak küldött közleménye: "Másfél év után tért vissza a magyar labdarúgásba az 53 esztendős Joan Carrillo, akinek a […]