Egy hongkongi forrás szerint labdarúgásuk fejlesztésébe hihetetlen, felfoghatatlan milliárdokat beleölő kínaiak vetettek szemet Puskás Ferenc csapatára, és ennek érdekében tárgyalásokat […]
A múlt héten, Gálhidi György vezetőedző irányításával a Honvéd NB III-as csapata is megkezdte a felkészülését a tavaszi szezonra. […]
Ahogy azt korábban jeleztük, a Honvédtól a Ferencvároshoz távozó Botka Endre mezét elégették a fanatikusok. A szurkolókból heves indulatokat […]
Hajdú Ádám, a Budapest Honvéd baloldali védője fél évre a Paksi FC-hez kerül kölcsönbe – jelentette be hivatalos honlapján a […]
Nyolc esztendőt követően edzőtáborozik ismét külföldön a Budapest Honvéd. A kispesti csapat szombaton még az ESMTK-pályán készült, majd vasárnap útra […]
A Honvéd honlapján megjelent interjút változtatás nélkül közöljük. „A médiában megjelent hírek arról szólnak, hogy Prosser és Botka eladása […]
Hatalmas viharokat váltott ki a kispesti fanatikusok köreiben, hogy Botka Endre a Ferencvároshoz, míg Prosser Dániel a Puskás Akadémiához, azaz […]
Ahogy azt korábban jeleztük, a Honvéd két játékosa hétfőn távozott. Botka Endre 16 év kispesti játék után a Ferencvároshoz szerződött, […]
Nagyon hosszú idő után talált egymásra Kispesten az ősszel a klub, a vezetőség és a szurkolótábor. A tegnapi fejlemények után […]
Január 9-én kezdi meg a téli felkészülést a Budapest Honvéd labdarúgócsapata, a távozó Nagy Sándor nélkül – írja a honvedfc.hu. […]
„Imádok útra kelni, a Kispestért tűzbe menni!” Ezt a sort, ha kell, akár többször is eléneklik a kispesti fanatikusok […]
Az MLSZ Fegyelmi Bizottsága (FEB) november 29-i ülésén az alábbi határozatokat hozta. NB I A FEB tárgyalás megtartása […]
Becsülettel döngették egymást a felek szombat délután a sáros, mély pályán a Bozsik Stadionban. Már az éllovas Vasas vezetett 1-0-ra […]
Az NB I 17. fordulójának rangadóján hátrányból fordítva állította meg az éllovas Vasas együttesét a kispesti gárda! Bár a félidőben […]
Két remek formában lévő csapat játszott a délután folyamán Kispesten, és megérte kivárni a találkozó utolsó negyedét. Honvéd – […]
Az idősebbek, biztos emlékeznek még az emlékezetes kettős rangadókra. Az egyik, eleve legendás párosítás az említett meccsek közül a Budapest […]
A székesfehérvári Szent István Király Múzeum lesz az első állomása a „Puskás Ferenc 10” című országjáró vándorkiállításnak: a pénteki megnyitót […]
A héten megműtik Baráth Botondot-írja a honvedfc.hu. A kispest csapat védőjének térdében cisztát találtak, ezért műtétre lesz szüksége a játékosnak! […]