Borzasztóan nehéz helyzetben van az Újpest az egész bajnokság alatt, hiszen a gárda ebben az évben nem igazolhat játékost. Erről […]
A Bp. Honvéd FC a hivatalos honlapján jelezte, hogy Kispest déli részén megkezdték a dél-pesti utánpótlás-nevelési centrum építését. A […]
Újabb blogbejegyzéssel jelentkezett George F. Hemingway, a Budapest Honvéd tulajdonosa. Előbb egy kis ízelítő, majd jöjjön maga a bejegyzés. […]
Videoton-Honvéd 3-0 Minden bajnokságban kiemelt csemegének minősül, ha az első és a második méri össze az erejét. A Videoton […]
Botka Endre a Honvéd elleni kupameccseken is bebizonyította, hogy miért figyelt fel rá Bernd Storck szövetségi kapitány és, hogy miért […]
Rengeteg kritika érte a Ferencvárost az eddigi tavaszi szereplése kapcsán, mégpedig azért, „mert csak” döntetlent ért el Debrecenben és ikszelt […]
A tegnapi, Ferencváros elleni, 2-0-ás vendéggyőzelemmel (és összesítésben 4-1-es Fradi-sikerrel) zárult kupameccsen ünnepelte fennállása 20. születésnapját az egyik legjelentősebb kispesti […]
Habár a Honvéd kezdte jobban a mérkőzést, Nalepa gólja után biztossá vált, hogy ezúttal a Ferencváros megy tovább a következő […]
Bp. Honvéd–Ferencváros 0–2 Annak a játékosnak a góljával kellett volna megszereznie a vezetést és ezzel a találattal ledolgoznia […]
A tulajdonos állandó célkitűzését alighanem már teljesítették a Budapest Honvéd labdarúgói, ugyanis George F. Hemingway minden szezon előtt a kiesés […]
Kedden egy, szerdán hét mérkőzést rendeznek a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének visszavágói közül. A forduló slágermérkőzésén, a Honvéd-Ferencváros találkozón nagy […]
„Az anyátok picsájának köszönjétek meg!” Ezt mondta a kispesti ultra, amikor a kezébe vette a Honvéd-DVSC mérkőzés előtt a […]
Honvéd-DVSC 1–0 A kavargó és erős szél nem könnyítette meg a pályán lévők dolgát, ennek ellenére nagy iramban […]
Sajtónapot tartott a Budapest Honvéd, az esemény egyik központi témája az volt, hogy marad-e Marco Rossi a kispestiek vezetőedzője. A […]
Újabb bejegyzéssel jelentkezett honlapunk egyik bloggere, George F. Hemingway. A Budapest Honvéd tulajdonosa ezúttal az MTK elleni rangadóról, három […]
MTK-Honvéd 1-2 Az MTK-nál a biztos bennmaradás, a Honvédnál a nemzetközi porondra való kijutás a célkitűzés. A kispestiek úgy […]
A Budapest Környéki Törvényszék másodfokú ítéletében helyben hagyta a Szentendrei Járásbíróság tavaly szeptemberi ítéletét: immár jogerősen egy év hat […]
A Ferencváros bejelentette, hogy március 1-jén az eredetileg kiírt 14.30-as kezdés helyett 20.30-tól csap össze a Budapest Honvéddal a Magyar […]