Bajba került a Pécs a 2-0-s vereségével, a 13. hely nem túl biztató, annak tükrében meg pláne nem, hogy az […]
„Pisont István 2017. augusztus 13-án a Dabas (1–1) ellen ült először az NB III-as Honvéd-MFA kispadján, szombaton, a Pécsi MFC […]
Már az ősszel jelezte az nb1.hu, hogy a nyáron 3 fontos játékos távozhat Kispestről, hiszen Gróf Dávidnak, Danilónak és Holender […]
A Luganóban folytatja a pályafutását Filip Holender, ahogy arról már korábban is írtunk honlapunkon. A Budapest Honvéd magyar válogatott játékosának […]
Berla Attilával szerződést hosszabbított a Honvéd vezetősége. A Magyar Futball Akadémián nevelkedő hálóőr új kontraktusa 2022. június 30-án jár le. […]
Ahogyan arról tegnap beszámoltunk, 2-0-s első félidőt követően 2-3-ra kikapott a Honvéd az osztrák hetedik, SV Mattersburg elleni edzőmeccsén. Az […]
Felkészülési mérkőzés Budapest Honvéd FC–SV Mattersburg (osztrák) 2–3 (2–0) Lipót, zárt kapuk mögött Vezette: Kovács Gergely (Kóbor, Király) Gólszerző: Tischler […]
Már az ősszel elsőként jeleztük, hogy három kulcsember távozhat a nyáron Kispestről. Gróf Dávidnak, Danilónak és Holender Filipnek lejár ugyanis […]
Szabó Tünde sportért felelős államtitkár és George F. Hemingway, a Budapest Honvéd labdarúgócsapat tulajdonosa csütörtök délben lerakta az új Bozsik […]
Az MTK elleni győzelem után a Haladás elleni vereség és a Kisvárda elleni döntetlen miatt szomorkodtak a Honvéd, dobogóról álmodó […]
Nagy harc árán, hátrányból fordítva nyert Tatabányán a másodosztályú Budaörs ellen a Honvéd a Magyar Kupa negyeddöntőjének az odavágóján. A […]
Magyar Kupa, negyeddöntő, első mérkőzés Budaörs (NB II)–Budapest Honvéd 1–2 (1–0) Gólszerző: Sajbán Miklós (22.), ill. N’Gog (63., 77.) Kiállítva: […]
Múlt héten George F. Hemingway a vlogjában bejelentette, hogy új szponzor érkezhet a Honvédhoz. Erről mi is beszámoltunk, a cikket […]
Harcol a Honvéd a bronzéremért, jelenleg 1 pontos hátrányban van a 3. Debrecen és a 4. Újpest mögött. De ez […]
A 24. forduló egyik nagy vesztese a Kisvárda volt, mivel visszacsúszott a 11. helyre. Az újonc a Honvédot fogadta a […]
Az elmúlt fordulóban nagy meglepetésre kikapott a Honvéd a sereghajtó Haladástól. A szurkolók, de maguk a játékosok is nehezen viselték, […]
Egyre nagyobb lendülettel távolodik el a kiesőzónától a Duna Aszfalt TVSE. A tiszakécskei gárda a hétközi fordulóban is roppant fontos […]
Különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalással gyanúsítja Piero Pini olasz üzletembert, a csaknem 100 milliárdos árbevételű magyar húsipari cég, […]