George F. Hemingway, a Honvéd tulajdonosa újabb vloggal jelentkezett. Hemingway kitért a Haladás elleni 3-1-es vereségre. Szerinte ezt a találkozót […]
Nem sok okuk volt az örömre a Honvéd-drukkereknek az előző héten, hiszen a fővárosi csapat először döntetlent játszott a Tiszakécskével […]
Habár a labdarúgásban is vannak (néha) csodák, és ezt Magyarországon éppen a Honvéd bizonyította be a bajnoki címével a leginkább […]
Mint ismeretes, a Szombathelyi Haladás nagy sikert aratott szombaton az NB I-ben: Horváth Ferenc csapata a Budapest Honvédot verte […]
Budapest Honvéd-Szombathelyi Haladás 1-3 (0-1) Új Hidegkuti Nándor Stadion, 1565 néző, v.: Erdős gólszerzők: Holender (54.), illetve Gaál (39.), Golodjuk […]
Rendkívül nehéz sorozat előtt áll a Kisvárda. A következő hónapban az első négy helyezett mindegyikével játszanak. Most hétvégén a második […]
Borzasztó nehéz, tulajdonképpen reménytelen helyzetből várja a Haladás az OTP Bank Liga 23. fordulóját. Már 14 pont a hátrányuk a […]
A Soroksár délutáni továbbjutása után két mérkőzést rendeztek meg kora este a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének a visszavágói közül. Vidi-Taksony […]
A Budapest Honvéd idén ünnepli alapításának 110. évfordulóját. A születésnapot szeretnék méltóképpen megünnepelni a kispestiek. A klubot 1909 augusztus 3-án […]
Mérkőzések másnapján gyakorlatilag mindig a találkozón történtekkel vagy a meccs utáni nyilatkozatokkal szokott foglalkozni a sajtó. A tegnapi, 2-1-es kispesti […]
Újabb izgalmas, sokgólos és küzdelmes mérkőzéseket hozott az OTP Bank Liga aktuális fordulója. A bajnoki címért küzdő Fradi és Vidi […]
OTP Bank Liga 22. forduló Budapest Honvéd-MTK Budapest 2-1 (1-0) Gyirmót, v.: Bogár gólszerzők: Holender (44., 11-esből), Ben-Hatira (58.), illetve […]
Honvéd-MTK Gyirmóton. Feczkó Tamásnak, az MTK mesterének is furcsa ez az egész, de a versenykiírás ellen (akár jó, akár […]
A Honvéd a Duna Aszfalt otthonában egy lépéssel közelebb került a legjobb nyolchoz a Magyar Kupában. A fővárosiak 1-0-ra gyűrték […]
2009. február 20-án szörnyű tragédia okozott éles fájdalmat a magyar és a szlovák labdarúgás résztvevőinek, szerelmeseinek – emlékeztetett az ujszo.com. […]
Magyar Kupa, nyolcaddöntő, első mérkőzés Duna Aszfalt TVSE-Honvéd 0-1 Gólszerzők: Ben-Hatira (35.) Tiszakécske VSE: Helesfay – Benkó, Kardos, Csáki, Polyák […]
Nagy kihívással kell szembenéznie a Tiszakécskének a Magyar Kupában a Budapest Honvéd ellen. Hogy a másodosztályban a mezőny közepén […]
Vereséget szenvedett a Honvéd Miskolcon, méghozzá két volt kispesti remeklésének köszönhetően, de a 2-1-es zakó után joggal bosszankodott Supka Attila […]