A Vác esetében komoly anyagi gondokról lehet hallani. A csapat kerete is jelentősen átalakul a következő szezonra, Csillag Dárius személyében […]
Íme, a Kazincbarcika bejelentése: "Igaz a felkészülést még a Kazincbarcikán kezdte meg, azonban már korábbi hírekből tudni lehetett, hogy […]
Dorogról a Vasashoz szerződött Szedlár Zoltán. A játékos távozása után szélső támadót keresnek a dorogiak, s az NSO értesülései szerint […]
Mozgalmasan telik eddig a nyár a Vasasnál. Az NB II-ben szereplő klub sorra jelenti be az új játékosokat, ezúttal Szedlár […]
Daróczi Zoltán és Gál Mátyés után megvan a Vasas 3. igazolása. Íme, a dorogiak közleménye: "Öt sikeres éven keresztül […]
Május 22-én jeleztük, hogy Dorogra távozik a Hali egyik edzője, s immár hivatalos, hogy Németh Szabolcs pro-licenses edző irányítja majd […]
A Nemzeti Sport értesülései szerint a 2016-17-es idényt követően a következő szezonban ismét Németh Szabolcs irányítja a Dorogi FC-t, ezzel […]
Az U19-es I. osztályú bajnokság 26. fordulójában a tartalékosan felálló Szombathelyi Haladás Lukácsházán fogadta a bajnoki cím várományosát, az MTK-t. […]
Az utolsó fordulóban Tiszakécskén ért el 1-1-es döntetlent a Dorog, a mérkőzést követően Balogh Pál beszélgetett a klub sajtóosztálya, a […]
A tiszakécskeiek Dorog elleni bajnokija a tervezett szép búcsú mellett azért is érdekes, mivel a vedégej ugyanannyi ponttal (42 egységgel) […]
Dorogi FC–Kaposvári Rákóczi FC 2–5 (1–3) Dorog, Buzánszky Jenő Stadion, 700 néző. V.: Kovács J. (Bertalan, Horváth Z.). Dorog: Vajda […]
A Kaposvárt csupán egy aprócska lépés választja el attól, hogy a következő szezonnak az élvonalban vágjon neki. A Somogy megyei […]
Múlt hétvégén a Vác tréfálta meg az ETO-t, és 3-1-es győzelemmel otthon tartotta az összes pontot. Most viszont már egy […]
Ahogyan arról mi is beszámoltunk, még január közepén szenvedett fáradásos lábközépcsonttörést Hinora Kristóf, a Vasas 21 éves tehetsége. Múlt hónap […]
Legutóbbi 5 meccséből 4-szer játszott otthon (vagyis Újpesten) a Vasas, mindegyiket megnyerte, míg vendégként 0-0-t játszott a Kaposvár otthonában. Most […]
Íme a klub közleménye: "Március 30-án az U19-es csapatunk győzelmét egy durva sérülés árnyékolta be. Váli Balázst a mentők […]
A sereghajtó Monor a hazai meccsei zömét a III. Kerületi TVE stadionjában rendezi. Hétvégén mégsem ott látják vendégül a Dorogot, […]
Ahhoz, hogy egy csapat minél jobban szerepeljen, az állóképességi, taktikai és technikai felkészültség mellett az is elengedhetetlenül fontos, hogy az […]