nb1.hu

Megvan a Vasas 3. nyári igazolása

Hivatalos bejelentés - visszatér.

Daróczi Zoltán és Gál Mátyés után megvan a Vasas 3. igazolása. Íme, a dorogiak közleménye:
 
"Öt sikeres éven keresztül erősítette a Dorogi FC-t Szedlár Zoltán, aki a következő bajnoki szezonban már a Vasas színeiben lép pályára.
 
Miért döntöttél a távozás mellett?
Februárban keresett meg a fővárosi klub. Örültem a megkeresésnek. A Dorogi FC játékosai, stábja és a szurkolók szeretete nagyon fontos volt számomra, de szakmai fejlődésem szempontjából nem utasíthattam vissza az ajánlatot. 25 éves vagyok, úgy érzem időben talált meg a lehetőség, hogy esetleg a feltörekvő klubban még az NBI-ben is pályára léphetek néhány éven belül.
 

Milyen élmények a legélénkebbek a dorogi időre gondolva?
A legfontosabb számomra, hogy ilyen összetartó, jó közösséggel dolgozhattam a sikerért. A profi bajnokságban kevés helyen van ilyen jó „öltözői hangulat”, erős baráti szálak, erős szurkolótábor. Nagyon jó érzés visszagondolni 2016 tavaszára, amikor feljutottunk az NBII-be. Kiemelném akkor a Győr elleni mérkőzésen szerzett két gólomat, amelyeket idegenben rúgtam és azzal is hozzájárulhattam a feljutáshoz. De szép emlék az itthoni MTK elleni győzelem is, amikor két gólpasszt adtam Vígh Ádámnak, és az is, amikor 100 éves lett a klub. Remek hangulatot teremtettek a szurkolók.
 
Korábban játszottál a Vasasban ismered a játékosokat, barátok közé mész?
Egyelőre csak a stábot ismerem, de bízom benne, hogy jó közösség vár a Vasasban is.
 
Sok sikert és erőt kívánunk Neked szakmai pályafutásodhoz!
Én pedig nagyon köszönöm csapattársaimnak, a stábnak és a szurkolóknak a támogatást, a szeretetet, a közös munkát és külön Harmat Józsefnek, hogy mindennap külön foglalkozott velem."

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC