Újpest-Budafok: ötórai tea helyett kegyelemdöfések

A sors a végén közbeszólt!

Forrás:

ÚJPEST-BUDAFOK 2-0

A Diósgyőrnek a tegnapi, FTC otthonában, illetve a Zalaegerszegnek ma délután, a Mezőkövesd otthonában elszenvedett veresége után sokan azt hihették, nyugodtabban készülhet az Újpest és a Budafok is az egymás elleni megmérettetésükre, hiszen a döntetlen is jó mindkét gárda számára, mivel a két utolsóval szemben tovább növelhetik az előnyüket.

Ez tényszerűen így van, de azért az is a felek szemei előtt lebeghetett, hogy győzelem esetén meg még jobban le lehet rázni a tizenkettediket és a tizenegyediket, arról nem beszélve, hogy még egy rivális, nevezetesen a vesztes fél is még nehezebb helyzetbe sodorható.

Ennek megfelelően a vendég Budafok is próbált iparkodni a találkozó elején, majd persze az Újpest is, de szemmel láthatóan nem tett jót a hazai játékosok önbizalmainak az, hogy Nikola Mitrovic kihagyta a 11-est, amiről nyugodtan állíthatjuk azt is, hogy Bese Balázs kivédte.

Ezután is nyomtak a lilák, de a vagányabb vállalkozó kedv hiányzott a hazaiakból a BMTE tizenhatosánál, de a nem gólra váltott 11-es a vendégeket is megfogta, mert tudták, akkor megúszták a kapott a gólt, de ha megszerzi a vezetést az Újpest, akkor nagyon nehéz lesz eredményesen zárni a rangadót.

A fordulás utáni első 10 perc, hogy szépen fogalmazzunk, a nyugalom jegyében telt el, majd növekedni kezdett a tempó, nyomott az Újpest, Bese meg parádézott, a hajrában emberelőnyben játszhattak a lilák. Akik a 89. percben a megszerezték a vezetést, majd rá egy percre a kegyelemdöfést is bevitték.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: KULCSÁR KORNÉL ÉS PINTÉR CSABA

A találkozó legjobbja Bese Balázs, a Budafok kapusa volt toronymagasan, nem csak a hárított 11-es miatt, hanem további fontos és nagy védései miatt is. Ez a rovat viszont nem a legjobbat, hanem a főszereplőt emeli ki, ami adott esetben több szereplő is lehet. Kulcsár Kornél a becserélése után 13 percet töltött a pályán, utána szabálytalankodott a BMTE tizenhatosa előtt, amiért nem kapott volna még sárgát sem, de utána reklamált tovább. Abban biztosak vagyunk, hogy nem ötórai teára hívta meg Pintér Csaba játékvezetőt, aki piros lapot mutatott fel a középpályásnak. Nem hallottuk, mi hangzott el, de azt tudjuk, hogy a meccsek hevében keményen mennek a káromkodások, bírója dönti el mindig, hogy mikor, miért mit kell(ene) adni(a).

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: A MEGPATTANT LABDA
Ha Mitrovic lövése után nem pattan meg a labda Csongvai hátán, akkor lehet, hogy Bese még ma este szobrot kap Budafok főterén...

GÓLOK TÖRTÉNETE:
89. p.:
Mitrovic vállalkozott lövésre 24 méterről, kissé jobbról a labda megpattant Csongvai hátán, így a meglepett Bese ezt már nem háríthatta. 1-0!

91. p.: Összeomlott a Budafok! Perosevic kapta vissza a labdát Csongvaitól, majd 10 méterről a hosszú alsóba lőtt. 2-0!


 
KÖVETKEZŐ FELADAT:
Mindkét csapatra emberes feladat vár a hétvégén. A lila-fehérek a Puskás Akadémia vendégei lesznek, a budafokiak a MOL Fehérvár FC-t fogadják majd.

JEGYZŐKÖNYV:

 

Újpest-Budafok 2-0 (0-0)

Újpest: Banai – Kastrati, Koutroumpis (Perosevic, 55.), Ristevski – Pauljevic (Bacsa, 82.), Croizet (Szakály, 55.), Onovo, Mitrovic, Antonov – Stieber Z.,  (Csongvai, 55.), Beridze
Budafok: Bese – Huszti A., Jagodics, Oláh B., Zeke – Csonka, Micsinai – Ihrig-Farkas (Margitics, 86.), Kovács D., Skribek (Szabó, 56.) – Zsóri (Kulcsár, 62.)

gólszerzők: Csongvai (90.), Perosevic (91.)
piros lap: Kulcsár K. (74.)
sárga lap: Kutrumpisz (16.), illetve Bese (14.)
 

TABELLA A LINKRE KATTINTVA ÉRHETŐ EL

FRISSÍTÉS:

Mit orvosolt az Újpest edzője? Ki lesz a Budafok kapusa? - reakciók - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink