nb1.hu

Újabb bajnoki címet ünnepelhet Rebrov, Szabics az első győzelmére készül

Hornyákék elnapolnák a bajnokavatást, rangadó a fővárosban.

Szombaton 3 meccset rendeznek az NB I 28. fordulójában, eldőlhet a bajnoki cím sorsa, valamint folytatódik a harc a dobogóért és a bennmaradásért is.

14.45: MTK Budapest–Budafoki MTE (Tv: M4 Sport)

A napot egy főváros rangadó nyitja, az MTK-hoz látogat a Budafok. A hazai fél még harcban van a harmadik helyért, csupán 3 pont választja el a Viditől, aki az Újpestet fogadja majd hazai pályán. Az előző fordulóban 3-1-es vereséget szenvedtek Varga Rolandék a Paks ellen,  így van mit kijavítaniuk. A kék-fehére vezetőedzője, Michael Boris így nyilatkozott a találkozó előtt:

,,A 10. játéknap óta folyamatosan a legjobb hatban vagyunk, ami csodálatos, vár az első tíz meccsen voltak problémáink, többször is kikaptunk. Utána feljavultunk és az eredményeink is, volt, hogy három meccset nyertünk meg egymást követően. Most nagyon változóak az eredmények, de volt egy hosszú nemzetközi szünet, mely során csupán tíz játékosunk volt itt, és sok fiatallal töltöttük fel az edzéseket. Még mindig 45 pont a minimális cél, amit el tudunk érni, de ehhez először jól kell teljesíteni a Budafok ellen. Csupn egy pontot szereztünk ellenük két meccs alatt, ezért vigyáznunk kell. Nagyon gyorsak, jól kontráznak, ezért figyelnünk kell a visszarendeződésre. Sokat gyakoroltunk a héren, figyelnünk kell, ha letámadunk, ne hagyjunk magunk mögött nagy területeket."

Nem könnyű, ugyanakkor nem is bonyolult a Budafok dolga a hátralévő meccseken, meg nyer nyerni mindet és akkor biztosan az NB I-ben szerepel a csapat jövőre is. Jelenleg négy meccses vereségi sorozatban van Csizmadia csapata és 3 egység a lemaradása a tabellán a már bennmaradó helyen lévő ZTE-vel szemben. A csapat vezetőedzője így nyilatkozott a meccs előtt:

,,Bár az előző fordulókban hullámzóan teljesített, az MTK helyezése mindenképp tekintélyt parancsoló. Tisztában vagyunk a kék-fehérek erősségeivel, tudjuk, hogy támadófutballt játszanak és gyors támadók alkotják a keretét. Nekünk azonban elsődlegesen a saját játékunkkal kell foglalkoznunk. El kell hinnünk, hogy nem véletlenül szereztünk négy pontot a szezonban eddig lejátszott MTK elleni mérkőzéseken, miközben azt is tudatosítanunk kell magunkban, hogy semmit sem adnak ingyen az életben."

17.00: Mol Fehérvár FC–Újpest FC (Tv: M4 Sport)

A második szombati meccset a Fehérváron rendezik, ahol az Újpest vendégeskedik majd. A Vidi valószínűleg már lemarad az ezüstéremről idén, a bronzért kell küzdenie a bajnokságban. Az előző fordulóban ráadásul gólt sem szerzett a csapat Kisvárdán, azon a meccsen, ahol Szabics Imre debütált a kispadon. A fehérvári térner így nyilatkozott a meccs előtt:

,,A Kisvárda elleni mérkőzés után ez a hét már egy hosszabb, teljesebb hét volt, az eltiltott és sérült játékosokon kívül pedig mindenki másra számíthatunk az Újpest ellen. Ahogy az idegenbeli meccs után is elmondtam, a mentalitás, a küzdőszellem megfelelt az elvárásainknak. A héten azért dolgoztunk, hogy a teljesítmény is jobban közelítsen ahhoz a képhez, amit a kispadról látni szeretnénk. Az Újpest a tavasz folyamán egyre jobb formába került, de ahogyan minden mérkőzésen, ezúttal is a győzelem a cél."

Az Újpest egészen magára talált a szezon végére, beérett Michael Oenning munkája. Az előző körben csupán egy pontot szerzett a gárda a Honvéd ellen, azonban még az sincs kizárva, hogy a dobogót ostromolja a lila-fehér alakulat, ém ehhez kisebb fajta csodára lenne szükség. A német vezetőedző ezt mondta el a találkozó előtt:

,,Nagyon fontos összecsapás lesz ez a szombati, több okból is. Egyrészt a tabella első harmadában lévő ellenfelünkkel kell összemérni az erőnket és tudásunkat, ez pedig lehetőséget ad arra, hogy a játékosaim megmutassák, hogyan állnak helyt, másrészt mind a szurkolók, mind a srácok is nagyon várják ezt az erőpróbát a januári szomorú fiaskónk után. Egyáltalán nem számítok könnyű mérkőzésre, biztos vagyok benne, hogy a Fehérvár mindent megtesz nem csak azért, hogy otthon tartsa a három pontot, hanem hogy ezt magas gólaránnyal tegye, viszont mi is mindent megteszünk azért, hogy ez a három pont a mi zsebünkben legyen a játék végén."

19.30: Ferencváros–Puskás Akadémia (Tv: M4 Sport) 

A szombati zárómeccsen már matematikailag is eldőlhet a bajnoki cím sorsa, amennyiben a Ferencváros győztesen hagyja el a pályát a Puskás Akadémia ellen. Azonban nem vár könnyű feladat Szerhij Rebrov játékosaira, ugyanis a szakmai csúcsrangadón kell megszerezniük a három pontot. Így nyilatkozott az ukrán mester a meccs előtt:

,,Sosem könnyű a Puskás Akadémia ellen játszani, ezt megtapasztalhattuk legutóbb januárban is, amikor idegenben értünk el 1-1-es eredményt ellene. A csapat a téli szünet óta lejátszott 11 bajnokijából kilencet megnyert, szervezett futballt játszik, emellett gyors kontratámadásokra is képes, szóval szerintem teljesen megérdemelten áll a második helyen. Tiszteljük az ellenfelet, ugyanakkor ezúttal mi játszunk hazai pályán, magunkra, a saját játékunkra kell koncentrálnunk. A bajnoki címmel egyelőre nem foglalkozunk, a célunk továbbra is az, hogy valamennyi hátralévő mérkőzésünket megnyerjük."

A Puskás Akadémia elnapolhatja a bajnokavatást, valamint már a következő szezonra előre is jelezheti, hogy bejelentkezik a bajnoki címért. Hornyák Zsolt kiváló munkát végez Felcsúton, ami eredményességgel is párosul. A Puskás Akadémia fiatal kapusa, Tóth Balázs osztotta meg a gondolatai a mérkőzés előtt:

,,A jelenlegi formánkkal bármelyik csapatot legyőzhetjük! A Fradival is fel fogjuk venni a harcot, és bízom benne, hogy sikerül elhozni a három pontot. Örömfocit fog játszani az ellenfél. Viszont mi is nagyon motiváltak vagyunk, mert ha legyőzzük őket, óriási lépést teszünk a második hely megszerzése felé. Élvezetes meccsre számítok. Mi is támadófocit játszunk, a Fradi pedig minden mérkőzésen számos helyzetet alakít ki."

A tabella a linkre kattintva érhető el.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC