Szerhij Rebrov várja Böde Dánielt

A vezetőedző beszélt azokkal, akiket más csapatba hívnak.

Forrás:

Egy meccsel kevesebbet játszva, mint a többiek (kivéve a Lokit), de 4 pontos előnnyel vonult téli pihenőre a Ferencváros. A felkészülési időszak még soha nem volt ilyen rövid a bajnokságban, ráadásul az utolsó edzőtábor utolsó kettős edzőmeccse is elmaradt a Ferencvárosnak.

„Nem volt túl sok időnk az első bajnokiig. Rövid volt a felkészülési időszak, jobb lett volna, ha kicsit tovább tudunk készülni. Kemény munkát végeztünk el, és ezt annak ellenére állítom, hogy az utolsó napon mindkét edzőmeccsünk elmaradt. Egymás ellen viszont tudtunk játszani, így talán nem estünk ki a tervezett ritmusból” -válaszolta Szerhij Rebrov vezetőedző az nb1.hu-nak.

Azzal, hogy már januárban folytatódik a bajnokság, az a helyzet állt elő, mint ami nyáron szokott lenni, hogy már mennek majd a meccsek, de még lehet majd igazolni (február 14-én éjfélkor jár le az átigazolási időszak).

Box-to-box - igaza van-e a Fradi sportmenedzserének az új igazolásról? - NB1.hu

Ízlelgessük ezt a kijelentést, mert olyan horderejű lehet, mint amikor Pintér Attila szövetségi kapitányként azt kiabálta be a játékosainak Észak-Írország ellen, hogy tolódjatok. A tolódás szakkifejezés ősidők óta őshonos a labdarúgásban, az, hogy sokan nem értették, hogy Pintér miért kéri ezt (kiabálva) a játékosaitól, nem az ő hibája, hiszen egy adott terület szakemberei mindig többet tudnak az adott területről, mint a nagy átlag.

„Nem tudom, hogy szükségem van-e még játékosra, játékosokra, mert ugye rövid volt a felkészülési időszak. Furcsa ez így, de mindegyik csapat hasonló helyzetben van. A felkészülésünk viszont jól sikerült, megkapták a játékosok azt a terhelést, amit elterveztünk” - folytatta Rebrov.
A Fradi-szurkolók nagyon örültek neki, hogy Somalia visszatért a zöld-fehérekhez. Ám nem a felkészülés kezdetétől van együtt a csapattal és ezt a vezetőedző is nagyon jól tudja.

„Kicsit később csatlakozott hozzánk. Az izmai még nem állnak teljesen készen arra, hogy sorozatban játszon végig meccseket. November végén lépett utoljára pályára, de azt elmondhatom, hogy példamutató módon készül az edzéseken.”

A Fradi új igazolása, Vécsei Bálint is ott volt Szerhij Rebrovval a klub mai sajtónapján, nyilván a Svácjból hazatérőről is megkérdeztük az ukrán szakembert.

„Bálintnak nem újdonság a nemzetközi szintér, a Lugano játékosaként kétszer is szerepelt az El-csoportkörben. Idő kell a teljes beépüléséhez, de maximálisan jól halad. Kezdi teljesen érteni azt a filozófiát, amit képviselek, azt, amit a Ferencváros képvisel, és azzal is pontosan tisztában van, hogy mit várunk el tőle. Ighnatenko ugyan távozott, amit abból a szempontból sajnálok, hogy nagyon jó ember és egyébként futballista is, de nekünk támadóbb felfogású középpályásokra van szükségünk, olyanokra, mint Bálint és Somalia.”

Pikánsnak ígérkezik majd, a Fradi-Paks mérkőzés, amikor szóba került, hogy ugye Böde Dániel visszatér a tolnaiak csapatkapitányaként a Groupama Arénába, az ukrán vezetőedző mosolyogva kezdte el és fejezte be a mondandóját.

Élő közvetítés az átigazolási szezon hajrájáról - NB1.hu

 „Beindult az átigazolási szezon, hírek szempontjából meg már hetekkel ezelőtt. Eddig az nb1.hu, nb2.hu, nb3.hu oldalainkon külön vezettük a fejleményeket, melyek a linkekre kattintva bármikor elérhetőek. A tematika nem változik, a kizárólag NB II-es, NB III-as hírek továbbra is az adott oldalakon jelennek meg, ebben a hírfolyamban viszont minden fejlemény megtalálható percről percre, részletekért viszont érdemes a bejegyzésekre kattintani.

„Böde Dániel nagyon jó játékos, nagyon jó lesz őt újra látni. Szeretik a Fradi-szurkolók, szeretik a Paks hívei is, ezért eleve dupla motíváció lesz számára szombaton. Olyan futballista, aki mindig, minden korülmények között megtesz mindent a csapatáért.

Sok-FTC-hívő fél attól, hogy Tokmac és Isael távozik majd a Fraditól. Többen arra gondolnak, hogy majd a Vidinél folytatják a pályafutásukat.

„Hallottam én is, hogy vannak játékosaink, akik iránt érdeklődnek.Ha viszont egy futballista jól érzi magát egy klubnál, akkor kicsivel több pénzért nem éri meg váltania. Ivan Petrjak esetében pont ez történt. Beszéltem azokkal a srácokkal a csapatból, akiket megkerestek, a bajnokság végén majd meglátjuk, hogy hallgattak-e rám.”

FRISSÍTÉS: 19.54

Elfeledett Svájc: elnézést kértünk a Fradi új igazolásától - interjú - NB1.hu

Mint tegnap jeleztük, George F. Hemingwaynek, a Honvéd volt tulajdonosának az nb1.hu-nak adott 2009-es jelzése miatt („Ő lesz az első válogatottunk az akadémiáról") már 11. éve, hogy kiemelt figyelemmel követjük Vécsei Bálint pályafutását. Ám amikor ma találkoztunk vele a Groupama Arénában, elnézést is kértünk tőle.

 

Legfrissebb híreink