nb1.hu

„Szerbia legszebb stadionja lesz!” – INTERJÚ A TOPOLYA VEZETŐEDZŐJÉVEL

Parádé a Crvena, a Partizan és a Vojvodina ellen. KÉPEK

Magyarországon készül a szerb bajnokságból az Európa-ligába kijutott Topolya (újoncként), a bácskaiak a másodosztályú Csákvártól (szerda) és a Vasastól is (szombat) 2-1-re kaptak ki.

Szabó Zoltán vezetőedző szerint ennek megvan az oka, de nemcsak erről, hanem például a Honvéd megkereséséről is beszélgettünk vele szombat este az Illovszky Rudolf Stadionban a mérkőzés lefújása után.

Ha tavaly ilyenkor valaki azt mondja, hogy Európa-ligában indul majd a Topolya idén, mit gondoltál volna?
Azt nem, hogy komolyan gondolja. Az viszont tény, hogy nagyon jól játszott a csapat és megérdemelten értük el ezt a sikert. Viszont ebben közrejátszhatott az is, hogy Szerbiában lerövidítették a bajnokságot a koronavírus-járvány miatt, így nem kellett pályára lépnünk nekünk sem a rájátszásban. De ismétlem, teljesen megérdemelten leszünk ott az El-selejtezőben.

Mi volt a siker legfontosabb tényezője?
Az erősségünk az volt, hogy két-három éve együtt van a csapat, így minden évben csak egy-két játékossal kellett tovább építenünk a játékoskeretünket. A legfontosabb tehát az összeszokottság volt, illetve az, hogy elhitték a fiúk, hogy mindegyik csapat ellen képesek lehetnek jó teljesítményt nyújtani. És ezt be is bizonyították, főleg a legnagyobb klubok, a Partizan, a Crvena és a Vojvodina ellen voltunk parádésak. 

Mi a különbség a magyar és a szerb bajnokság között?
Nincs nagy! Mindkét oldalon vannak jó csapatok. A szerbek kicsit agresszívabban játszanak, de minden rezdülését követem a magyar futballnak, a magyar bajnokságnak, így nyugodtan kijelenthetem, hogy egy szinten van a szerb élvonallal az NB I.

Magyarországon volt a héten a Topolya. Hogy éreztétek magatokat, sikerült-e minden feladatot elvégeznetek?
A felkészülés közepén vagyunk, látni, hogy nagyon fáradtak a játékosaim, de ez nem mentség. Jól érezzük magunkat Magyarországon, fantasztikusak a lehetőségek a megfelelő munka elvégzéséhez. Legtöbbször a Puskás Akadémia létesítményeit használtuk, de annak is kiemelten örülünk, hogy két masszív, szervezett, jó magyar csapat ellen is tudtunk játszani. 

Maradtok még?
Csütörtökön utazunk vissza, mert szerdán még pályára lépünk a Puskás Akadémia ellen.

El tud kezdődni elsején a szerb bajnokság?
Nagyon remélem! Szerintem szurkolók nélkül lesznek majd a meccsek, de arra készülünk, hogy elindul.

Az Európa-ligával kapcsolatban milyen célkitűzést lehet megfogalmazni a bajnoki rajt előtt úgy, hogy még nem ismert az első ellenfél sem, csak azt lehet tudni, hogy egy mérkőzéseken dőlnek el a továbbjutások a selejtezőben? És melyik a fontosabb: a bajnokság vagy az El?
Mindig a bajnokság a legfontosabb, mert hosszabb ideig kell jól teljesíteni. Ráadásul húsz csapatos lesz az élvonal.

Jobb lesz ez a fajta lebonyolítási rendszer?
Nem biztos, mert nem lesz annyira minőségi, mivel nagyon sok csapat lesz. De ettől még a bajnokságra nagyon fel kell készülnünk, mert harmincnyolc fordulóban kell bizonyítanunk. Az Európa-ligában rengeteg függ a sorsolástól.

Tényleg hívott a Honvéd a nyáron?
Volt megkeresés és nagyon jól esett, de Topolyán még nem fejeztem be a munkám, ezért maradtam. Csak erre a feladatra koncentrálok. 

Meddig tudtok ilyen minőségben dolgozni? Meddig adottak az anyagi erőforrások, mikorra épül meg a saját stadionotok?
A meccseinket Zentán játsszuk, de már nagyon várjuk, hogy hazatérhessünk. Jövő májusra tervezik az új létesítmény megnyitóját. Annyit elárulhatok, hogy Szerbia legszebb stadionja lesz. Az anyagi hátterünk adott ahhoz, hogy továbbra is a szerb élbolyban maradjunk.

MEGJEGYZÉS
A Topolya a negyedik helyen végzett a szerb bajnokságban, az első a Crvena (3-1-es vereség idegenben, 2-1-es győzelem otthon) a második a Partizan (1-1 idegenben és otthon), a harmadik a Vojvodina (2-2 idegenben, 2-0-s győzelem otthon) lett.

A STADION
Az új városi stadion, ami a régi helyén épül, több mint négyezer férőhelyes lelátóval, fűthető és modern pályával rendelkezik majd, valamint szálloda is épül. A TSC Labdarúgó Akadémia központi pályájának a kiépítéséhez több mint tízmillió euróra van szükség: a stadion felépülését a magyar kormány a Magyar Labdarúgó-szövetségen keresztül támogatja.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC