nb1.hu

Súlyos törések: lezuhant egy DVTK-szurkoló a lelátóról – videó

Azonnal kórházba kellett szállítani.

Ismét fanatikus biztatást kapott a DVTK a szurkolóitól, ennek is köszönhető, hogy a legutóbbi fordulóban 2-0-s hátrányból 2-2-re hozták a meccset Feczkó Tamás játékosai.

Ám az örömbe üröm is vegyült, mert egy DVTK fanatikus lezuhant a lelátóról.

A mérkőzés második félidejében történt az eset, mikor a vendégcsapat és a tábor is épp lendületbe jött. A diósgyőri szurkolók épp a játékvezetőt osztották egy ítélet után, mikor az egyik fiatalembernek átesett a súlypontja a korlát felett és beesett a kapu mögé – írta a boon.hu.

A megyei lap a szerencsétlenül járt fiatalember egyik szurkoló társától megtudta, elég csúnyán eltört a lába, amelynek gyógyulása és rehabilitációja hosszú hónapokat vehet igénybe. A boka alatt és fölött két helyen is eltört a csont, ám vélhetően nem a leesés utáni földetérés miatt, hanem, mert beakadt a korlátba, amikor átbillent rajta. 

– Nem volt ittas, hanem meglökték, és megbillent, így történt a szerencsétlen baleset. Mentő vitte kórházba Kisvárdán, majd onnan szállították át Miskolcra. Jelenleg stabil állapotban van, de nagy fájdalmai vannak, így bár köszöni az aggódást, kéri, hogy ne keressék, ugyanis rengeteg hívást kapott, ami akadályozza pihenését.

 

Kisvárda vs. DVTK 19/20 – Ultras Diósgyőr III.

2020.02.22., Kisvárda Master Good – Diósgyőri VTK 2-2. A diósgyőri ultrák. II. félidő, 1. rész

FRISSÍTÉS:

Csütörtök 11.29

A Honvéd ellen hangolódnak a baleset után a miskolci ultrák – NB1.hu

A 23. forduló következik a hétvégén az NB I-ben. A játéknap egyik legérdekesebb meccsének a Honvéd-DVTK mérkőzés ígérkezik. A kispestiek jelenleg az 5. helyen állnak a táblázaton, a miskolciak pedig a 6. pozíciót birtokolják. Amennyiben Feczkó Tamás együttese legyőzi a fővárosiakat szombaton, a Diósgyőr pontszámban beéri a Honvédot.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC