nb1.hu

A Honvéd ellen hangolódnak a baleset után a miskolci ultrák

Rangadót játszik a DVTK.

A 23. forduló következik a hétvégén az NB I-ben. A játéknap egyik legérdekesebb meccsének a Honvéd-DVTK mérkőzés ígérkezik. A kispestiek jelenleg az 5. helyen állnak a táblázaton, a miskolciak pedig a 6. pozíciót birtokolják. Amennyiben Feczkó Tamás együttese legyőzi a fővárosiakat szombaton, a Diósgyőr pontszámban beéri a Honvédot. 

A Honvéd 2020-ban csupán 1 alkalommal szenvedett vereséget, a Mezőkövesd fektette két vállra a kispestieket. Azt is érdemes megjegyezni, hogy a gárda a MOL Fehérvártól és a Fraditól is pontot tudott rabolni. 

A DVTK is csak 1-szer maradt alul idén az NB I-ben, a keleti rangadón a Loki győzte le Feczkó Tamás tanítványait. Az is bizakodásra adhat okot a piros-fehér klub híveinek, hogy a miskolciak 5 meccs óta veretlenek idegenben. A szimpatizánsok is készülnek a rangadóra, az Ultras Diósgyőr a következő bejegyzéssel lelkesítette a drukkereket:

Súlyos törések: lezuhant egy DVTK-szurkoló a lelátóról – videó – NB1.hu

Ismét fanatikus biztatást kapott a DVTK a szurkolóitól, ennek is köszönhető, hogy a legutóbbi fordulóban 2-0-s hátrányból 2-2-re hozták a meccset Feczkó Tamás játékosai. Ám az örömbe üröm is vegyült, mert egy DVTK fanatikus lezuhant a lelátóról. A mérkőzés második félidejében történt az eset, mikor a vendégcsapat és a tábor is épp lendületbe jött.

"5 meccse nem kaptunk ki idegenben! Talán nem is emlékszünk már rá, hogy mikor őriztük meg veretlenségünket ilyen hosszú ideig Miskolctól távol. Újpest, Mezőkövesd, Zalaegerszeg, Felcsút, Kisvárda mindenhonnan pontokkal vagy ponttal tértünk haza!

MOST ÚJRA ÚTRA KELÜNK! Az előttünk álló Kispesthez látogatunk, így nagyon fontos lenne, ha ez a remek széria nem most szakadna meg!

SZOMBATON IRÁNY A főváros!!! MINDENKI Budapestre!!! TÖLTSÜK MEG A VENDÉGET!!! HAJRÁ DIÓSGYŐR!!!"

Ultras Diósgyőr

 

Arról az nb1.hu már szerdán beszámolt, hogy a Kisvárda-Diósgyőr mérkőzésen az egyik diósgyőri szurkoló pórul járt. A fiatalembernek átesett a súlypontja a korláton, és emiatt bezuhant a korlát mögé. A drukkernek eltört a lába, a felépülése több hónapot vesz igénybe. A csapat és a hívek valószínűleg neki is bizonyítani akarnak a Hidegkuti Stadionban…

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC