Nem csak a zenében, a pályán is remekel az MTK új szerzeménye - videó

Bemutatta az új játékosát a fővárosi klub.

Forrás: Nikolai Alho/Facebook

Mint ismert, az MTK-ban folytatja a pályafutását a finn válogatott Nikolai Alho, amit az nb1.hu már december 11-én jelzett. Alho egyébként tehetséges zenész, a Standing Right Here című debütáló albuma akkora siker volt, hogy nagy kiadók is szerették volna leszerződtetni, de kijelentette, csak akkor fókuszál majd minden erejével a zenei pályára, ha befejezte a futballt.

 

 

Az MTK az alábbi videóban mutatja be, mire képes a pályán:

 

 

ELŐZMÉNYEK:

ÍME, AZ MTK HIVATALOS BEJELENTÉSE (A VÉDŐ ÉRKEZÉSÉT AZ NB1.HU MÁR DECEMBER 11-ÉN ELŐRE JELEZTE)

,,A 27 éves Nikolai Alho személyében finn válogatott védő csatlakozik január 1-én klubunkhoz, miután az angol állampolgársággal rendelkező szélső aláírta szerződését az MTK Budapesthez.

Nikolai Alho a legeredményesebb finn klubtól érkezik, a védő eddig a HJK Helsinki csapatkapitánya volt. Eddigi csapatával ötször volt bajnok és kétszer kupagyőztes, egyszer az Európa Liga-csoportkörében szerepelt. 

Zenében is kiváló, ötszörös bajnok, leigazolhatja az MTK - NB1.hu

 

A 172 cm magas jobb oldali szélső 7-szeres finn válogatott (valamint sokszoros korosztályos válogatott), 2020-ban hat alkalommal is pályára lépett a nemzeti együttesben, amelynek stabil tagjaként jó eséllyel pályázhat arra, hogy ott legyen a nyári Európa-bajnokságon is. 

A szélső eddigi klubjaiban 283 mérkőzésen 31 gólig jutott, valamint kiosztott 36 gólpasszt is.

- Niko gyors, technikás, az egy az egy elleni játékban rendkívül erős, univerzális játékos, aki szélső hátvédként és támadóként is a csapat hasznára lesz. Csapatkapitánya volt Finnország legnagyobb klubjának, valamint stabil tagja a finn válogatottnak. Örülök, hogy minket választott - mondta a hivatalos aláírást követően Polyák Balázs sportigazgató.

Íme, egy bemutató videó a lendületes játékosról:

Legfrissebb híreink