Miért cserélte le Varga Rolandot az MTK edzője? - reakciók

Csizmadia Csaba gyerekes hibáról is beszélt.

Forrás: Simon Zoltán/nb1.hu

Az NB I vasárnapi játéknapja a Budafok-MTK összecsapással kezdődött. Az újoncok ütközetén a kék-fehérek ugyan kétszer is megszerezték a vezetést, de a hazaiak kétszer egalizáltak, így 2-2-es döntetlennel végződött a meccs. A Budafok Nikolics kiállítása miatt 10 emberrel fejezte be a találkozót.

Budafok-MTK: Varga Roland és a Fradi játékosa is remekelt - NB1.hu

 

Nézzük, a két vezetőedző hogyan összegezte a bajnokit.

Csizmadia Csaba: "Azt terveztük, hogy letámadjuk őket, és próbálunk olyan meccset játszani, amelyen mi dominálunk. Nehéz úgy kezdeni egy mérkőzést, hogy az ellenfél az első akciójából gólt szerez. Ennek ellenére visszajöttünk, és ez bizonyítja a csapat tartását. Aztán jött a gyerekes hiba, ami után már az volt a célunk, hogy megőrizzük a 2-2-es eredményt. Mentálisan teljesen rendben van a gárda, ezt bizonyítja, hogy a harmadik MTK ellen több helyzetet alakítottunk ki. A játék képe alapján csalódott vagyok, több volt ebben a meccsben. Két gólt szereztünk, ami dicséretet érdemel, de a védelemben van munkánk. Csonkának még kell idő, hogy teljesen beilleszkedjen, akadnak olyan taktikai dolgok, amiken csiszolni kell, de ez teljesen normálisan. Meghálálta a bizalmat, gólt szerzett, és jól dolgozott. A Fradi ellen is a védekezésen kell javítani."

Michael Boris: "Gratulálok a Budafoknak az egy ponthoz, mi is elfogadjuk ezt az eredményt. Ez volt idén a második meccsünk, nagyon nehezen alakult a felkészülési időszakunk. Nagyon jól kezdtük a meccset, két gólt is szereztünk, de a bekapott gólokat át kell beszélnünk. Támadásban sokszor gyorsak voltunk, ügyesen bántunk a labdával. Az első félidőben megszerezhettük volna a harmadik találatot is, ami eldöntötte volna a meccset. Igazságos döntetlen született. Jobban kellett volna védekezni néhány szituációban, ezért nem érdemeltük meg a győzelmet. Az utolsó percekben, amikor emberelőnyben voltunk, nyomás alá helyeztük a Budafokot, de jól zárt a hazai csapat. Hétről hétre egyre jobb lesz Varga Roland és Alho teljesítménye is. Szokniuk kell még ezt a játékrendszert. Roli a Fradiban más stílusban játszott. Niko pedig más országból jött, neki a közeget is meg kell szoknia. Alhót kisebb sérülése miatt cseréltem le, Rolit pedig azért, mert a Fradiban az utóbbi időben kevesebbet játszott. Remélhetőleg, két-három hét múlva már összeállhat a csapat úgy, hogy senkinek sem lesz semmilyen gondja."

EMLÉKEZTETŐ

Budafok-MTK 2-2 (1-2)

Ellentétes őszt produkált a két újonc. A Budafok jól kezdte a bajnokságot, mégis a 11., kieső helyen telelt, az MTK viszont harmadikként zárt. Annak ellenére, hogy a koronavírus-járvány mellett kemény sérüléshullám is sújtotta a csapatot. Az utolsó őszi bajnokikon Michael Boris vezetőedző sem tudott ott lenni a meccseken.

A Budafokban kezdett a Fraditól a tavaszra kölcsönkapott Csonka András (Oláh Bálint ment vissza a védelem tengelyébe, Csonka Filkor Attilával karöltve szűrt a középpályán), míg az MTK-ban Varga Roland és a finn Nikolai Alho is kezdett. Alho Ikenne-King kárára, míg Varga az FTC-hez igazolt Gera Dániel hátrahagyott pozíciójában bizonyíthatott, de egyikük sem játszotta végig a meccset. Zeke Márió is új fiú, a Vidi adta kölcsön tavaszra a Budafoknak, a szünetben lett becserélve bal oldali védőnek.

Csonka az elején hibázott az MTK első gólja előtt (a második félidő elején az ő gólja után lett 2-2), Varga gólpasszal, góllal nyitott, Alho rengeteget melózott.

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: VARGA ROLAND

Varga Roland gólpasszt adott, gólt szerzett, így az MTK és a mezőny legjobbja volt. Cseréje taktikai okból történt. Jól illeszkedett be az MTK-ba, társaival hamar megtalálta az összhangot, a fiatalok felnéznek rá.

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA:

Csonka András első tétmeccsét játszotta a Budafokban. Az első MTK-gól előtt nagyot hibázott, de utána nem omlott össze, hanem csapata legjobbja volt. Jól szűrt, indított, sőt, még gólt is szerzett, amivel 2-2 lett. Az ő tartása nagyon kellett a Budafoknak.

GÓLOK TÖRTÉNETE

2. p.: Varga Roland gólpasszal nyitott. Középről továbbított kissé balra a felfutó Schőn Szabolcsnak, aki 23 méterről hatalmas gólt lőtt ballal a bal felsőbe. 0-1!

5. p.: Hamar jött az egyenlítés. Kavarodás volt az MTK kapuja előtt. Zsóri 10 méterről a jobb kapufát találta el, a kipattanóból Skribek Alen 7 méterről a kapuba lőtt. 1-1!

27. p.: Varga Roland most gólt szerez! Miovski 14 méteres lövését kiütötte Póser Dániel, de a kipattanóra érkezett Varga, aki közelről a kapuba lőtt. 1-2!

55. p.: Ismét egyenlített a Budafok! Kovács 17 méteres, középről, laposan elvégzett szabadrúgása után előbb a bal, majd a jobb kapufára pattant a labda, majd érkezett Csonka, aki közelről a kapuba lőtt. 2-2!

KÖVETKEZŐ FELADAT:

A Budafok szerda este pótolja az FTC elmaradt meccsét hazai környezetben, az MTK a hétvégén a Puskás Akadémiát fogadja.

JEGYZŐKÖNYV:

Budafoki MTE-MTK Budapest 2-2 (1-2)
Budafok, zárt kapus, v.:
Bogár
gólszerzők: Skribek (6.), Csonka (52.), illetve Schön (2.), Varga R. (27.)
kiállítva: M. Nikolic (83.)
sárga lap: Zsóri (24.), Filkor (45.), Zeke (49.), Csonka (61.), Oláh (89.), illetve Miovski (22.), Schön (45.)
Budafok: Póser - Huszti A., M. Nikolic, Oláh, Medgyes (Zeke, a szünetben) - Csonka, Filkor (Micsinai, 74.) - Skribek, Kovács D., Szabó M. (Ihrig-Farkas, 64.) - Zsóri (Kulcsár K., 81.)
MTK: Mijatovic - Alho (Ikenne-King, 82.), Pintér, Nagy Zsombor, Schön - Kata, Mezei Sz. - Varga R. (Bíró B., 79.), Dimitrov (Palincsár, 60.), Prosser (Balázs B., 60.) - Miovski

Tabella a linkre kattintva érhető el.

Legfrissebb híreink