nb1.hu

Michael Boris és Pintér Attila ízesítése

Nagyon kellettek a kapusok.

MTK-MEZŐKÖVESD 0-0

Tudott volt a kezdés előtt, hogy ha nyer a Mezőkövesd, akkor pontszámban utoléri a tabellán az MTK-t. Ezért feszülten kezdődött el a meccs, mindkét gárda igyekezett már az ellenfél térfélen labdát szerezni. Ennek az volt a veszélye, hogy ha a letámadókat átjátsszák, akkor létszámhátrányba lehet kerülni a saját kapu előtt. Másik következménye a két csapat által használt hadrendnek a középpályássorok kettészakadása volt. A meccsen végig hatalmas volt a taktikai csata és a küzdelem – gól nélkül.

Bevethető állapotban csatlakozik az MTK új szélsője – reakciók – NB1.hu

 

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: Boris vs. Pintér

Óriási meccsben volt a két szakvezető, a helyszínen külön ízt adott az összecsapásnak az ő külön játszmájuk. Pláne úgy, hogy a kispadok felett voltunk, így minden utasításukat pontosan hallottuk.

Honvéd-MTK: megvan a helyszín! – NB1.hu

 

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: bravúrok

Mijatovics és Szappanos is remek napot fogott ki, nagyon sokat tettek azért, hogy a csapataik pontot szerezzenek. Inkább az előbbinek kellett nagyobbakat bemutatnia.

KÖVETKEZŐ FELADAT:

Az MTK a Tállya ellen játszik hétközben kupameccset, majd az Örökrangadón fogadja az FTC-t, míg a Kövesd duplázik a DVTK ellen, mert előbb a kupában fogadja, majd vendégségbe megy hozzá a bajnokságban.

JEGYZŐKÖNYV:

Mezőkövesd Zsóry FC–MTK Budapest 0-0

MTK Budapest: Mijatovic – Ikenne-King (Alho, 65.), Varju, Nagy Zsombor, Herrera – Palincsár (Biben, 77.), Kata, Mezei (Cseke, 77.) – Varga, Miovski (Prosser, 85.), Schön. Vezetőedző: Michael Boris
Mezőkövesd Zsóry FC: Szappanos – Farkas, Nesterov, Katanec, Vadnai – Martic (Vajda, 45.), Karnitskiy, Besirovic (Mykhaylo, 90+3) – Vutov (Nagy Dániel, 45.), Jurina (Vojtus, 73.), Cseri (Martin, 81.). Vezetőedző: Pintér Attila

sárga lap: Varju (29.), Herrera (34.), King (52.), Miovski (65.) illetve Vadnai (31.), Katanec (53.), Besirovic (90+2)
 

A tabella a linkre kattintva érhető el. 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC