nb1.hu

Guzmics Richárd-interjú: utolérhető a Fradi és a Vidi?

Ez a különbség a Mezőkövesd és a Slovan Bratislava között.

Eddig 27-szer volt magyar válogatott Guzmics Richárd, középső védő létére 2 gólt szerzett a nemzeti csapatban. A Haladásban több, mint 250-szer lépett pályára különböző találkozókon, Szombathelyről a Wisla Krakkow vitte el, a lengyeleknél szintén nagyon szerették a szurkolók. Innen Kínába igazolt, a Jenpie Funda gárdájához, ahonnan a Slovan Bratislava igazolta le. A pozsonyiaknál négyszer lépett pályára, bajnok lett tavaly a 100. születésnapját ünneplő klubbal.

Már hetekkel ezelőtt bejelentette a Mezőkövesd, hogy leigazolta a középső védőt, aki már játszhat majd a bajnoki mérkőzéseken. A Vasas elleni, szerdai edzőmeccs után beszélgettünk Guzmiccsal, aki szemmel láthatóan jól beilleszkedett a (kezdő)csapatba.

Úgy hírlik, remek a közösség a Kövesdnél és ezt az őszi eredmények még jobban bebizonyították. Ezt vagy mást tapasztaltál eddig?
Remekül érzem magam az új csapatomnál. Nagyon jó a közösség, mindenki barátja a másiknak, mindenki tud küzdeni a másikért. A döntésem meghozatalakor fontos szempont volt nagyon, hogy régi, szombathelyi csapattársam, Kuttor Attila vezetőedző. Azért is szerepel nagyon jól a csapat, mert szakmailag nagyon jól felkészíti a játékosokat, arról nem beszélve, hogy remek taktikát alkalmaz, a játékosok meg tudják csinálni azt, amit kér. Technikailag is jól képzett a társaság. 

Vasas-Mezőkövesd: kit érdekel az orosz kormány? – Helyszíni riport – NB1.hu

 

Mennyivel másabb a Kövesd, mint a Slovan?
Mezőkövesden igazi csapat van, a pozsonyiaknál az egyéniségen volt a hangsúly. Emiatt is hozta a pozsonyi klub az eredményeket. Megnyertük a bajnokságot és az Európa-ligában is szerepeltünk.  Kövesden viszont igazi csapatként küzdünk egymásért.

Kövesdre költöztél?
Heti két-három alkalommal ott leszek, a többi ingázás. Ha viszont szükséges, akkor ott fogok több időt eltölteni.

Nem nehéz kitalálni, hogy azért is jöttél el a Slovantól, hogy a több játéklehetőség miatt visszakerülhess a válogatottba.
Természetes, hogy benne volt ez is a fejemben. Komoly feladata lesz a nemzeti csapatnak, hogy kiharcolja a kijutást az Európa-bajnokságra. Négy évvel ezelőtt ez sikerült. Akkor tagja voltam a csapatnak, eléggé jó állapotban voltam. A Wisla játékosaként eléggé komoly meccseken vettem részt, most is az a cél, hogy abba a formába visszakerüljek. Azt gondolom, hogy Kövesden minden lehetőség adva van ahhoz, hogy a csapat hasznára válva, újra válogatott formába lendüljek.

A Fradi-Vidi kettőse utolérhető bármelyik magyar klubcsapatnak?
A két gárda abszolút kiemelkedik a mezőnyből. Mi nem arra gondolunk elsősorban, hogy őket utolérjük. Szeretnénk a saját játékunkat játszani, hétről hétre jól teljesíteni, de az adott, hogy a harmadik helyünket azért szeretnénk megőrizni. 

Magyar Aranylabda: eredményesség vagy csapatszellem – interjú a legjobb magyar edzővel – NB1.hu

 

Mit a legfontosabb teendőd a Kisvárda elleni első bajnoki meccsig és mi a csapatnak?
Remekül jött a török edzőtábor, mert végleg sikerült beilleszkednem a társaságba. Kemény terhelést kaptunk Törökországban és a Vasas elleni meccs előtt is, így adott a feladat, frisseknek kell majd lennünk. Mert látszott a Fáy utcában is, hogy sok helyzetet ki tudunk alakítani, de a helyzetek kihasználására még jobban oda kell figyelnünk. Van, hogy egészen apró nüanszon múlik egy-egy ilyen lehetőség. Ha frissebbek leszünk, akkor jönnek majd a gólok is.

Volt már ilyen rövid felkészülésben részed?
Nem, de ennél sokkal hosszabban igen. Kínában volt, hogy két és fél, három hónapig alapoztunk, kétszer egy hónapos edzőtáborozással Spanyolországban és Dél-Koreában, majd utána kezdődött a bajnokság. Egyébként már decemberben kaptam én is egy egyéni programot a kövesdi stábtól, hogy ne nulláról kezdjem majd meg a munkát én sem. Úgy kezdtük el a mostani felkészülést, hogy fittek voltunk fizikailag, de arra kaptunk még egy nagyobb terhelést. Meglátjuk, mire lesz elég a bajnokságban.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC