nb1.hu

DVTK-Puskás Akadémia: Európa kapujában a felcsútiak – GÓLOK TÖRTÉNETE

Mindkét csapat életéért küzdő ellen játszik a hétvégén.

DVTK-PUSKÁS AKADÉMIA 1-2

A szezon egyik legfontosabb meccsét nyerte meg a Puskás Akadémia a DVTK, ezzel majdnem el is dőlt, hogy a piros-fehér csapat nem játszik a következő idényben nemzetközi kupában. A harca a harmadik helyért viszont így még élesebb lett, már fej-fej mellett van a Mezőkövesd és a Puskás Akadémia. A dobogóért folytatott csata alighanem olyan izgalmas lesz, mint a bennmaradásért folytatott küzdelem.

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: DEUTSCH LÁSZLÓ

A fiatal játékos az első NB I-es gólját szerezte, amivel vissza tudta hozni a csapatát a meccsbe, majd a fordítás is összejön. Egy ilyen önbizalombomba után lehet, hogy kiszakad az a bizonyos gólzsák.

A MECCS KULCSMOMENTUMA: SZOLNOKI KIÁLLÍTÁSA

A Puskás Akadémia csapatkapitányát a 87. percben kiállította a játékvezető, második sárgája után. Majdnem probléma lett abból, hogy megfogyatkozott a csapata, mert nagyon nyomott a végén a DVTK, de szerencséjére nem lett baj.

A GÓLOK TÖRTÉNETE:

3. perc: Kiss Tamás kapott remek indítást Iszlaitól, aki a védők mögül középre játszotta a labdát, ami Ivanovszkihoz kerül és a játékos 6 méterről a kapuba passzolta a labdát. 1-0!

 

Security Check Required

(null)

 

21. perc: Egy szögletet rossz helyre ütött ki Danilovics, éppen Deutsch László elé, aki 23 méterről kapásból a bal alsó sarokba lőtt. 1-1!

 

Security Check Required

(null)

 

48. perc: Egy gyors kontra után Gyurcsó indult meg a bal oldalon, majd középre adta a labdát, amit két méterről Vanecek helyezett a kapuba, elcsúszva. 1-2!

 

Security Check Required

(null)

 

A KÖVETKEZŐ FELADAT:

A következő fordulóban a Puskás Akadémia a remek formában lévő Paksot fogadja, míg a DVTK a nehéz helyzetben lévő DVSC vendége lesz.

JEGYZŐKÖNYV: 

Diósgyőri VTK-Puskás Akadémia FC 1-2 (1-1)

Miskolc, 2910 néző, v.: Karakó
Diósgyőri VTK: Danilovic – Orosz, Polgár, Brkovic, Vági – Márkvárt (Egerszegi, 84.), Iszlai – Hasani, Molnár G. (Rui Pedro, 72.), Kiss T. (Makrai, 77.) – Ivanovski (Tabakovic, 72.)
Puskás Akadémia FC: Tóth B. – Szolnoki, Meissner, Hadzsijev, Deutsch – Slagveer (Sós, 67.), Urblik, van Nieff, Gyurcsó (Plsek, 84.) – Knezevic (Spandler, 90.), Vanecek (Nagy Zs., 84.)
gólszerzők: Ivanovski (3.), illetve Deutsch (21.), Vanecek (48.)
piros lap: Szolnoki (87.)

A tabella a linkre kattintva érhető el.

FRISSÍTÉS

DVTK-Puskás: az elhunyt szurkolóért küzdöttek – reakciók – NB1.hu

 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC