KL: teljesült az újpesti edző kívánsága, Lovrencsicsék drámája

Az álmoskás rajt után felébredtek a lila-fehérek.

Forrás: Újpest/Facebook

Vaduz-Újpest 1-3 (1-1)

Az első meccset 2-1-re nyerte meg az Újpest, így bizakodva várhatta a Vaduz elleni párharc visszavágóját. A meccs előtt Michael Oenning kijelentette, hogy győzni akarnak az újpestiek, és végül teljesült a német edző vágya.

KL: megbosszúlja-e magát az Újpest meccs végi hibája? - NB1.hu

 

Pedig a meccs elején a lila-fehérek riválisa nyújtott jobb teljesítményt, majd a hetedik percben Dobras góljával le is dolgozta a hátrányát. Az első félidő derekán aztán az újpestiek tizenegyest kaptak, amit Tallo magabiztosan értékesített. 

Amíg az első félidőt a Vaduz kezdte jobban, addig a másodikat az Újpest. Tallo a gólja után ezúttal gólpasszal jelentkezett, bár ennél a találatnál Beridze érdemeit sem lehet elvitatni. A hátralévő időben is az Újpest játszott veszélyesebben, végül Onovo is megvillant, így megérdemelten nyert és jutott tovább a lila-fehér gárda. 

A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: A MÁSODIK FÉLIDŐ ELEJE

1-1-es állásnál nem a bekkelésre törekedett az Újpest, hanem próbálta növelni az előnyét összesítésben, és ez jó választásnak bizonyult, hiszen újabb gólt szerzett. 

A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐJE: TALLO

Előbb a tizenegyest értékesítette higgadtan, majd a szünet után ő adta a passzt Beridzének a második gól előtt. 

GÓLOK TÖRTÉNETE

7.perc: Egy szöglet után lekészítették a labdát Dobrasnak, aki kb. 13 méterről a bal felsőbe bombázott. 1-0!

27. perc: Pauljevics tört be a tizenhatoson belülre, csak szabálytalanul tudták megállítani. Tallo a kapu közepébe lőtte a tizenegyest. 1-1!

47. perc: Tallo passzolt Beridzéhez, aki 12 méterről lőtt a hazai kapu bal oldalába. 1-2!

85. perc: Rövid hazai felszabadítás után Onovo kísérletezett 27 méterről, a labda a jobb felsőbe közeledett, Büchel kezei között pedig a hálóba jutott a próbálkozás. 1-3!

KÖVETKEZŐ FELADAT

Az Újpest a következő körben a Partizani-Basel párharc győztesével találkozik. A Vaduz számára befejeződött a nemzetközi kupaszereplés. 

JEGYZŐKÖNYV:

FC Vaduz (liechtensteini)-Újpest FC 1-3 (1-1)
Sportpark Eschen-Mauren, v.:
Ciochirca (osztrák)
gólszerzők: Dobras (7.), illetve Tallo (29., tizenegyesből), Beridze (47.), Onovo (85.)
sárga lap: Obexer (28.), illetve Diaby (81.)
Továbbjutott: az Újpest, kettős győzelemmel, 5-2-es összesítéssel.
FC Vaduz: Büchel - Schmied, Schmid, Simani - Ulrich, Dobras (Ibrisimovic, 76., Saglam, 83.), Gajic, Di Giusto (Lüchinger, 65.), Obexer (Hug, 65.) - Cicek - Sutter (Djokic, 65.)
Újpest FC: Pajovic - Kasztrati, Kutrumpisz, Diaby - Pauljevic (Simon K., 71.), Onovo (Jevtoski, 90.), Mitrovic (Szakály, 89.), Antonov (Katona, 88.) - Stieber (Csongvai, 87.) - Tallo, Beridze

Összefoglaló a Hajduk Split meccséről: 

FC Tobol (kazah)-Hajduk Split (horvát) 4-1 (0-0, 3-1, 3-1) - hosszabbítás után
Továbbjutott:
az FC Tobol, 4-3-as összesítéssel.

A Hajduk Split hosszabbítás után 4-1-es vereséget szenvedett a kazah Tobol otthonában, így búcsúzott a Konferencia Ligától. A horvát együttesben végig a pályán volt Lovrencsics Gergő. A továbbjutást jelentő gólt a 118. percben szerezte Askhat Tagybergen.

Az MTI beszámolója a meccsről: 

Lovrencsics Gergő csapata, a horvát Hajduk Split hosszabbítás után 4-1-re kikapott a kazah FC Tobol vendégeként a labdarúgó Konferencia-liga selejtezőjében a második forduló visszavágóján, így búcsúzott.

A splitiek a múlt heti első találkozón, hazai pályán 2-0-ra győztek, ám a csütörtöki meccs második félidejében az 56. és a 67. perc között három gólt kaptak, majd a 70. percben büntetőt rontottak. A rendes játékidő hosszabbításának utolsó percében aztán az albán Sahiti révén megszerezték a szépítő találatot, ráadásra mentve az összecsapást. Ebben a kazahok voltak azok, akik az utolsó percekben betaláltak, a Hajduknak pedig erre már nem volt válasza, így kiesett.
    
Lovrencsics végigjátszotta az összecsapást.

FRISSÍTÉS:

22.55:

KL: a legnagyobb hibákról beszélt a Puskás Akadémia edzője, gondok voltak az Újpestnél - NB1.hu

 

23.34:

KL: megvan az Újpest ellenfele, Kleinheisler nyerőember lett - NB1.hu

 

Legfrissebb híreink