nb1.hu

Ismert sportközgazdász nyilatkozott.

A Ferencváros kedden 1-0-s vereséget szenvedett a Dinamo Kijev otthonában, így nem folytathatja a szereplését a nemzetközi porondon. Szabados Gábor az InfoRádiónak elmondta, a zöld-fehérek anyagilag is jól jártak a BL-szerepléssel. A sportközgazdász elmondta, a csoportkörbe jutással 5 milliárd forint ütötte az FTC markát. 

"A Ferencváros maximálisan elért mindent, amire a lehetőségeiből futja, talán még egy kicsivel többet is. Igazából a Ferencvárosnak az Európa-liga a szintje, ehhez képest tudott a Bajnokok Ligájában játszani, és még pontot is szerzett a Dinamo Kijev ellen hazai pályán, ami éppen eggyel több a realitásnál. És pusztán azáltal, hogy a Bajnokok Ligájába bejutott, 5 milliárd forintot kapott a klub, ehhez jönnek még a marketing- és tévés bevételek, amelyeket később oszt el az UEFA" – fogalmazott Szabados.

Szabados úgy véli, a Fradinak már télen érdemes lenne átigazolásokat nyélbe ütnie.

"Amit az ügyvezetés tehet, hogy megpróbálja a csapatot erősíteni, mint mindegyiket lehet. Az anyagi háttere az erősítéseknek meglesz, hiszen nagyon sok pénzt keresett a Ferencváros, de az ő döntésük, hogy mire fordítják.

 

Ha a játékosállományra fordítják, nagy lesz az előrelépés. Láttuk a Ferencváros és a Fehérvár korábbi csoportkörös szereplései alkalmával is, hogy az a jó, ha már a téli átigazolási szezonban szert tesznek a szükséges labdarúgókra, hogy tavasszal be is építhessék őket a csapatba" – vélekedett a sportközgazdász.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC