nb1.hu

Dinamo-Fradi: a fociban nincs feltételes mód

Parádézó Juventus a Barca ellen: véget ért a csoportkör.

DINAMO KIJEV-FERENCVÁROS 1-0 (0-0)

Egy álommal szegényebb lett a Ferencváros: a Dinamo Kijev a Bajnokok Ligája csoportkörének utolsó fordulójában 1-0-ra győzött hazai környezetben a zöld-fehérek ellen, így az Európa-ligában folytathatja tavasszal, míg a magyar csapat csoportutolsóként esett ki. Pedig történhetett volna másképp, hisz a nagyobb helyzetek a Fradi előtt adódtak, ám senkinek sem sikerült a kapuba találni, ellentétben azzal a Popovval, aki egy fejessel a 60. percben beállította a végeredményt – és mint tudjuk, a fociban nem létezik feltételes mód…
 

A MECCS KULCSMOMENTUMA: A GÓL

Valóban szinte a semmiből, egy pontrúgást követően jött Popov fejese – amolyan sorsszerűen, hisz a másik kapu előtt szinte sorra maradtak ki a helyzetek. 
 

A MECCS FŐSZEREPLŐJE: A DINAMO KAPUSA

Hős lehetett volna több Fradi-támadóból is, ám végül az ukránok hálóőrét, Buscsant illette ez a titulus, hisz nagy helyzetek akadtak el benne.

A GÓL TÖRTÉNETE:

60. perc: Popov szerzi a Dinamo első hazai BL-gólját az idényben, Fradi-szempontból pont a legrosszabbkor: de Pena szabadrúgását követően fejelt Dibusz hálójába.
 

JEGYZŐKÖNYV:

Bajnokok Ligája, G-csoport, 6. forduló:

Dinamo Kijev-FTC 1-0 (0-0)

Dinamo Kijev: Bushchan – Kedziora, Zabarnyi, Popov, Mykolenko – Shaparenko, Sydorchuk (Andrievsky, 90+1), Garmash (Shepeliev, 70.) – Tsygankov (Ljednyev, 85.), Verbic (Gerson Rodrigues, 85.), De Pena (Supryaha, 70.)
FTC: Dibusz – Lovrencsics (Botka, 80.), Blazic, Dvali, Heister – Somália, Laidouni, Haratin (Isael, 74.) – Zubkov (Mak, 80.), Tokmac (Boli, 86.), Uzuni (Baturina, 74.). Vezetőedző: Segei Rebrov.

Gólszerző: Popov (60.)
Sárga lap: De Pena (27.), illetve Laidouni (45.), Haratin (47.), Blazic (58.), Isael (84.)

A csoport másik mérkőzésén a Juventus remek játékkal 3-0-ra nyert a Barcelona otthonában, így megnyerte a kvartettet.

Barcelona-Juventus 0-3 (0-2)
gólszerzők
: Ronaldo (13., 52. – mindkettő 11-esből), McKennie (20.)


 

A G csoport végeredménye:
1. Juventus       6   5  –  1  14- 4 15 pont
2. FC Barcelona   6   5  –  1  16- 5 15 
3. Dinamo Kijev   6   1  1  4   4-13  4
4. Ferencváros    6   – 1  5  5-17  1

Korábbi eredmények:

1. forduló (október 20.):
Barcelona-FERENCVÁROS 5-1 (2-0)
Dinamo Kijev-Juventus 0-2 (0-0)
    
2. forduló (október 28.):
FERENCVÁROS-Dinamo Kijev 2-2 (0-2)
Juventus-FC Barcelona 0-2 (0-1)
    
3. forduló (november 4.):
FC Barcelona-Dinamo Kijev 2-1 (1-0)
FERENCVÁROS-Juventus 1-4 (0-1)
    
4. forduló (november 24.):
Juventus-FERENCVÁROS 2-1 (1-1)
Dinamo Kijev-FC Barcelona 0-4 (0-0)

5. forduló (december 2.):
Juventus-Dinamo Kijev 3-0 (1-0)
FERENCVÁROS-FC Barcelona 0-3 (0-3)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC