Tatabánya – Előbb elküldtek majd kineveztek egy trénert.
A Tatabánya első közleménye délelőtt:
„A Tatabánya FC Kft. vezetése ez úton tájékoztatja szimpatizánsait és a sajtó képviselőit, hogy klub hosszú távú céljait szem előtt tartva a mai napon felbontotta Giordano Bruno szerződését. A Tatabánya FC Kft. vezetősége köszönetét fejezi ki a szakembernek a szezon során elvégzett munkájáért és további sok sikert kíván pályafutásához.”
A Tatabánya második közleménye délután:
„Lezajlottak az egyeztetések a Tatabánya FC Kft. vezetésén belül, és végül Caroletti Massimiliano ügyvezető és Cirulli Giancarlo tulajdonos határozott kérésére Várhidi Péter szakmai igazgató elvállalta a felnőtt csapat vezetését a szezon hátralévő részében. Segítője P. Nagy László lesz. A távozó Giordano Bruno vezetőedző helyett Várhidi Péter irányítja a jövőben a szakmai munkát a Tatabánya FC-n belül. A szakmai igazgató a tulajdonos és az ügyvezető kifejezett kérésére vállalta el a feladatot, hogy a hátralévő hét fordulóra vezeti a csapat felkészülését. Segítségére P. Nagy László lesz a munkában edzőként. A kapusedző feladatokat továbbra is Szekér Pál látja el.”