nb1.hu

Tudják az óbudaiak, a szurkolóik nélkül nem lennének megállíthatatlanok

2019-ben még nem kaptak ki.

Tovább folytatja káprázatos menetelését a III. Kerületi TVE. Az óbudaiak 2019-ben még nem kaptak ki, az első két tavaszi meccsükön ikszeltek, azóta ötödik győzelmüket aratják. Hétvégén a Csepel ellen nyertek 1-0-ra.
 
A mérkőzés után, a hazaiak szakvezetője, Gál István őszintén és reálisan értékelt, nem elfelejtve azt, hogy a Kerület fanatikusai nélkül ezúttal sem lett volna sikeres a csapata:
 
„A mérkőzésre a felkészülés megfelelő volt, de sajnos nem tudtuk hozni a lassan már megszokott jó csapatjátékunkat. A vezető gólt ennek ellenére a 13. percben Rabatin révén megszereztük. A gólunk után is volt egy-kettő ígéretes támadásunk és helyzetünk is, amit sajnos nem sikerült gólokra válltanunk. Az ellenfelünk egy kellemetlen, jól szervezett csapat benyomását kelltette, akik a stabil védekezésükre fektették a hangsúlyt. A mérkőzés egész képe alapján abszolút megérdemelt győzelmet arattunk. Ami számunkra pozitív az az, hogy ismét kapott gól nélkül hoztuk le a mérkőzést és ne feledjük, azok a csapatok hosszútávon az eredményesek, akik az ilyen mérkőzéseket, bármennyire nyögvenyelősre is sikeredett, de le tudják 1-0-s győzelemmel hozni. Gratulálok a csapatomnak és köszönöm a szép számban kilátogató szurkolóinknak a szurkolást!”
 

null

null

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC