nb1.hu

Újdonsült apák és szervezkedő ultrák árnyéka vetül a Vasas–Kispest rangadóra

A város „partján” már pattan a levegő, ahogy közeledik a hétfő esti ütközet.

Három pontnál sokkal többről szól ez a rangadó. A Vasas és a Honvéd úgy fut neki a hétfő estének, hogy a tabella, a múlt és a felfokozott várakozás egyszerre nehezedik rájuk. A levegő már napokkal korábban megfeszült Angyalföldön és Kispesten is, mert mindenki tudja: az ilyen találkozók évtizedeket cipelnek magukkal.

A múlt terhe és a közelgő rangadó súlya

A Vasas és a Honvéd egymás elleni rangadói, osztálytól és helyezéstől függetlenül mindig kiemelt rangadónak számítanak a klub híveinek. És akárcsak az előző NB II-es bajnokságban, hétfőn este is annak számít majd – szakmai szempontok miatt.

Az utolsó, őszi meccsen a Honvéd 1-0-s győzelme ellenére is az utolsó helyen maradt, de arról is emlékezetes marad, hogy – mint azt az NB1.hu előre jelezte – ez volt az addigi vezetőedző, Laczkó Zsolt utolsó mérkőzése a Honvéd vezetőedzőjeként. A Vasas veresége miatt végül a negyedik helyen telelt.

Az utolsó fordulóban, hihetetlen izgalmak közepette, 2-2 lett a találkozó végeredménye, ami azt jelentette, hogy a piros-kékek végül nem jutottak fel az NB I-be.

A mostani NB II-es bajnokságban eddig 13 fordulónak örvendezhettek a fanatikusok. Az élen a Vasas áll 29 ponttal, a második Honvéd három egységgel van lemaradva. A találkozó iránt most is hatalmas és lelkes az érdeklődés. A Vasas az alábbi bejelentést tette közzé a minap hivatalos felületein:

„Csütörtökön és pénteken az Illovszky-stadion A2-es pénztáránál várjuk szurkolóinkat, az online belépők elővételes értékesítését a pénteki napig meghosszabbítjuk.

A Merkantil Bank Ligában listavezető csapatunk november 24-én, hétfőn 20 órától a tabellán második Budapest Honvéd együttesét fogadja az Illovszky Rudolf Stadionban. Az online elővételes jegyvásárlás hétfő óta elérhető drukkereink számára, amelynek határidejét november 21. péntek 12 óráig kitoltuk.

Azon Vasas-szurkolóinknak is próbálunk kedvezni, akik személyesen szeretnék elővételben megváltani belépőjüket a rangadóra, így november 20-án csütörtökön és 21-én pénteken kinyit az Illovszky-stadion A2-es pénztára az alábbiak szerint:

  • • november 20., csütörtök 9 és 12 óra, valamint 16 és 20 óra között
    • november 21., péntek 16 és 20 óra között”

A Vasas szervezett szurkolói csoportjai arról írtak Facebook-oldalukon:

„Magabiztos siker Budafokon!

Csapatunk hozta a kötelezőt és győzelemmel hangolt a derbire.

A Kispest elleni mérkőzés hétfőre került át, de ezen a napon nem lehet kifogás senki részéről! A mérkőzéssel kapcsolatos információkkal hamarosan jelentkezünk!

Mindörökké Angyalföld!”

A Vasas FC egyébként arról is tájékoztatta a héten a követőit és ezáltal a széles közvéleményt is, hogy a vezetőedző „Erős Gábor sikeresen elvégezte az UEFA pro-licences képzését”, de azt is lelkesen jelezte a sajtóosztály, hogy „Barkóczi Barnabással és Hős Zsomborral a soraiban az elitkörbe jutott az U19-es válogatott!

A mieink továbbjutottak a gyirmóti selejtezőtornáról, és tavasszal az elitkörben folytatják szereplésüket.

Bár a magyarok egygólos vereséget szenvedtek a franciák ellen, ám a továbbjutás így is sikerült a második helyen. A mieink és a bolgárok azonos pontszámmal és gólkülönbséggel zártak, így az döntött a két csapat között, hogy a magyar válogatott hat sárga lapot kapott a három meccs során, míg a bolgárok hetet (és még egy pirosat is).

Büszkék lehetünk fiataljainkra, hiszen remek teljesítményt nyújtottak a selejtezősorozatban: Barni a bolgárok ellen végig veszélyesen játszott, míg Zsombi a mezőnymunkája mellett gólpasszal vette ki a részét a Feröer-szigetek elleni sikerből.”

Azokról az örömteli fejleményekről sem maradt el a beszámoló, melyek szerint „Kiss Ágostonnak, Pethő Bencének és Radó Andrásnak is kisfia született!”

Kispesten közben felpörögtek a hétköznapok és egyre feszültebb a készülődés

Nem meglepő, hogy a vendégszektorba szinte azonnal elfogyott az összes belépő. Ezzel kapcsolatban a kispesti ultrák cselre hívják fel az egyelőre (?) jegy nélkül maradt társaikat:

RANGADÓ A VASAS ELLEN – KÖZÖS VONULÁS

Hétfőn, 20 órakor játsszuk a Vasas elleni rangadót az Illovszky Rudolf Stadionban.

A tábor közösen vonul a meccsre KÖKI-ről.
TALÁLKOZÓ: 17:15-től, KÖKIN a Puskás-szobor előtt.

INDULÁS a metróhoz: 18:00

„JEGYEK :

Vendégszektorba elfogyott az összes jegy, péntektől a hazai szektorokba lehet venni jegyeket, aki lemaradt a vendégjegyekről, oda vegyen jegyet, és jöjjön a Kökire a közös vonulásra.”

AZ U19-es válogatott sikeréről a Honvéd sajtóosztálya sem feledkezett meg. Jelezték, hogy „Játékosunk, Somogyi Ádám a kezdőcsapatban kapott helyet és végig játszotta az összecsapást, melyet a franciák nyertek 2–1-re, a magyar csapat azonban csoportja második helyén végezve kvalifikálta magát a márciusi elitkörbe” – emlékezhetünk rá, hatalmas szerencse is kellett hozzá.

Kispesten a legendák szereplésére is kiemelten figyelnek. Olyan beszámoló található a klubhonlapon, mely arról mesél, hogy „A Honvéd öregfiúk csapata megállíthatatlan: hosszú veretlenségi sorozattal írnak történelmet.

2024. május 13-án a Honvéd öregfiúk csapata 3-1-es vereséget szenvedett a Pénzügyőr SE csapatától. Ez az eredmény egyben egy fantasztikus sorozat kezdete volt. A piros-feketék azóta, 553 napja nem találtak legyőzőre. Ezalatt 31 győzelmet és 3 döntetlent produkáltak, négyszer pedig kétszámjegyű győzelmet arattak.”

A Facebook-oldalon természetesen képgaléria szentelt emléket a 19 éve elhunyt ikon, Puskás Ferenc emlékének.

A Vasas nyílt edzésre is várta a híveit a válogatott meccsek miatti szünetben, mely időszak fontos fejleménye volt az angyalföldiek részéről, hogy Nagy Miklós sportigazgató azt nyilatkozta, hogy bevásárlás helyett továbbra is szisztematikusan igyekeznek építkezni.

A Vasas kilenc meccse veretlen a bajnokságban, legutóbbi hat mérkőzésén még gólt sem kapott!

Kispesten, ha lehet, még nagyobbat fordult a világ a bajnoki szünetben. Szijjártó Péter lett a klub elnöke, akinek egyből üzent Kubatov Gábor, az FTC elnöke és Orosz Pál, a vezérigazgató. A Honvéd a legutóbbi három meccsén kezdésnek 5-2-re győzött Mezőkövesden, majd 1-0-ra Soroksáron, a Szeged ellen 0-0-t játszott otthon.

Ám akárhogyan is teljesített eddig a két csapat, biztosak lehetünk benne, a híveiknek most csak az számít, hogy a kedvencek, így vagy úgy, de legyőzzék az ősi riválist.

A kiváló, felfokozott, szenvedélyes atmoszféra garantált!

A feszültség már napokkal a kezdés előtt érezhető.

nb2 Tabella M GY D V GK P
1.VASAS FC KFT.30 20 4 6 33 64
2.HONVÉD FC KFT.30 18 5 7 23 59
3.KECSKEMÉTI TE 1911 KFT.30 16 3 11 10 51
4.GOLD-SPORT SZOLGÁLTATÓ KFT.30 13 9 8 -2 48
5.MEZŐKÖVESD ZSÓRY FC KFT.30 13 7 10 3 46
6.FC CSÁKVÁR KFT.30 12 10 8 6 46
7.BVSC LABDARÚGÓ NONPROFIT KFT.30 12 5 13 6 41
8.FEHÉRVÁR FC KFT.30 10 9 11 4 39
9.TISZAKÉCSKEI LC KFT.30 10 9 11 -7 39
10.SZEGED 2011 KFT.30 9 9 12 -5 36
11.KARCAGI SC KFT.30 9 8 13 -12 35
12.F.C. AJKA KFT.30 10 3 17 -17 33
13.SOROKSÁR SC KFT.30 8 9 13 -4 33
14.ST. LŐRINC KFT.30 7 12 11 -7 33
15.BUDAFOKI MTE LABDARÚGÓ KFT.30 7 8 15 -16 29
16.BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE FUTBALL ZRT.30 6 10 14 -15 28
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC