nb1.hu

MTK-Kispest: ranghoz méltóan

Nehéz volt az élesben tartás.

Vasárnap a havazás eléggé megtépázta a BVSC stadionjának a gyepét, így elmaradt az MTK és a Kispest második csapatának a bajnokija. Szerdán 13 órától viszont már sok kerül a találkozóra.
 
Az MTK a 12., a Honvéd a 6. helyről várja a mérkőzést, Simon Miklós, a vendégek mestere pedig az alábbiakat mondta a klubhonlapnak az összecsapásról:
 
„Nagyon furcsa szituációba kerültünk, ami nyilván minden játékosnak, minden szakembernek nehéz. Felkészülsz egy mérkőzésre, ami végül elmarad. Szívesen játszottunk volna, de elfogadtam az MTK indokait arra, hogy miért ne az eredeti időpontban lépjünk pályára. Remélem, hogy szerdán megfelelő körülmények között, a két csapat rangjához méltó meccset tudunk majd vívni. Érdekes volt, mert még hétfőn sem tudtuk, hogy mikor rendezik meg a találkozót. Nem volt könnyű erre úgy felkészülni és élesen tartani a csapatot, mint hogyha tudtuk volna, de úgy érzem, megoldottuk, a srácok már nagyon várják az összecsapást és bízom benne, hogy megfelelőképpen zárjuk le ezt a számomra sikeresnek tekinthető félszezont.”
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC