nb1.hu

Mintha a Fradi-Újpest lett volna a megyei rangadó

Veretlenek csatája után mondta a listavezető trénere.

Perutz FC – FC Ajka 1-2 (1-1) Gsz.: Iványi ill. Oláh, Horváth P.
Perutz Stadion, 900 néző, v.: Barna (Kiss, Perák),
Perutz FC: Sánta – Bohner, Császár, Kozma, Böröczky (Baldauf 81) – Dóczi, Somogyi, Vallejos (Jurik 60), Iványi – Havasi (Szabó T. 91), Szabó Zs., edző: Rozmán László.
FC Ajka: Horváth D. – Köles, Pákai, Erdei (Bonivárt 54), Csemer – Csizmadia (Horváth P. 86), Kovács, Kenderes – Nagy E., Oláh, Nagy K. (Molnár 66), edző: Schindler Szabolcs.
 

Rozmán László: Nehéz higgadtnak maradni, mert abszolút megérdemeltük volna az egy pontot, nagyon nagy energiákat mozgósítottunk ennek érdekében. Nagyon jó csapat az Ajka, ennek ellenére olyan szintű játékvezető segítséget kapott, amire nem szorult rá, az egyenlítő góljuk véleményem szerint szabálytalanság után esett. A második gólról nem tudok mit mondani, háttal álló játékosnak gurítottuk ki a labdát, le vagyunk sújtva…
 
Schindler Szabolcs: Gratulálok a Pápának, szervezetten, jól futballoztak. Amire készültünk, abból több dolgot meg tudtunk valósítani. Végig hittem a csapatban, bíztam benne, hogy korábban el tudjuk dönteni a három pont sorsát, erre a hosszabbításig kellett várni, de természetesen így sem vagyok elégedetlen, örülök a győzelemnek, olyan volt ez a találkozó, mint egy Ferencváros – Újpest rangadó.

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC