nb1.hu

Máshol lesz a Honvéd kupameccse

Hivatalos bejelentés.

Íme, a Jászberány közleménye:
 
"Mint köztudott, az MK hetedik fordulójában a 2017-es magyar bajnok Honvéd együttesét fogadjuk. Ugyan a nagy kérdés, hogy megfelelő létesítmény hiányában hol kerül sor a mérkőzésre, már korábban eldőlt, ám az időpont egészen mostanáig kérdéses volt.
 
Saját pályánk átépítése miatt egyelőre hazai bajnoki találkozóinkat is albérletben vagyunk kénytelenek megrendezni, s mivel gyöngyösi ideiglenes otthonunk foglalt lesz október 31-én, új helyszín után kellett néznünk. Több tárgyalás után végül Kecskeméten “kötöttünk” ki, ahol a sorsolás értelmében 12.30-kor kellene pályára lépnünk a kispestiek ellen. Ahogy azt klubunk elnöke, dr. Gottdiener Lajos korábban megígérte, mindent elkövet annak érdekében, hogy szurkolóbarát időpontban rendezhessük az összecsapást. Nos, mára eldőlt, villanyfényes találkozó lesz a kupameccs. Miután a szövetség is rábólintott kérelmünkre, immár hivatalossá vált: október 31-én, szerdán 18 órakor kezdődik a Honvéd elleni találkozó Kecskeméten."
Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC