Budapest – A 40 éves támadó lőtte az első gólt a stadionavatón.
Felavatta új sportkomplexumát a labdarúgó NB III Nyugati csoportjában jelenleg ötödik helyen álló III. kerületi TVE. A stadionban 600 férőhelyes fedett lelátó épült, a csapatban pedig ott van változatlanul az immár 40 éves, korábbi NB I-es gólkirály, 29-szeres válogatott Kenesei Krisztián, aki 11 találatnál jár.
„Érdekes volt a stadionavató, mert amikor idekerültem a III. kerültbe, akkor romhalmazszerű volt a lelátó, felújításra szorult. Most megcsinálták ezt az ékszerdobozt, így teljesen más hangulata volt a meccsnek. A szurkolók jó hangulatot tudtak csinálni, még egy NB III-as mérkőzésen is. Ez nagyon fontos a csapatnak, szerencsére meg is tudtuk nyerni a Videoton elleni mérkőzést” – mondta Kenesei Krisztián a csendben lezajlott stadionavatóról. Elmondta, hogy a csapatnak van egy négyszáz fős törzsközönsége, de reméli, hogy ez még emelkedni fog, ha még jobban szerepel a TVE.
III. Kerület: vezet még út fölfelé
A III. Kerületi TVE stadionja alkalmas NB II-es mérkőzések rendezésére is.
„Nagyon jó lenne az NB II-ben futballozni, de jelen pillanatban nem ez kerület célkitűzése. A biztos bennmaradás volt a cél, de lehet, hogy jövőre megcélozzuk a feljutás. Hogy velem, vagy nélkülem, azt egyelőre nem tudom. Az biztos, hogy nagyon szeretek játszani. Ha meglesz a felkérés, akkor nagyon szívesen maradok. Úgy gondolom, hogy még egy év bőven beleférne. A sérülések szerencsére elkerülnek, az erő szerencsére megmaradt. Sosem voltam nagy futó, de ezt fifikával megpróbáltam legyőzni. Egyelőre még ez működik” – folytatta a 40 éves támadó, aki elárulta, hogy ennyi idősen is minden nap edz. Nem kéri Tóth András vezetőedzőt, hogy kivételezzen vele.
Kenesei Krisztián nem csak a III. kerületben futballozik, hanem tősgyökeres óbudai is, így könnyen lehet, hogy pályafutása végeztével is TVE kötelékében marad.
„Beszélgettünk is erről Tóth Andrással és a vezetőkkel is, hogy lehetnék edző a gyerekeknél, vagy kapnék egy olyan pozíciót, amit el tudnék látni. Óbudai vagyok, akárcsak a szüleim. Nagyon szívesen dolgoznék továbbra is a klub mellett. Remélem, hamarosan lesznek olyan célok is, hogy még komolyabban lehessen venni a dolgot” – tette hozzá Kenesei Krisztián.