nb1.hu

Bognár György elmondta, mit tanult Mezey Györgytől

A Paks edzőjét megdöbbentette a korábbi szövetségi kapitány halálhíre.

Gyászol a magyar futball: ahogy arról korábban beszámoltunk, életének 85. évében elhunyt a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitánya, Mezey György. Bognár György a Paks hivatalos oldalának elárulta, néhány hónapja még találkozott Mezey Györggyel.

Bognár egykoron volt Mezey György játékosa. A Paks trénere elmondta, hogy nagyon sokat tanult a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányától.

„Mindenre emlékszem, ami a Gyuri bácsival kapcsolatos. Amikor tizennyolc évesen felkerültem az MTK-hoz, Ő volt az első csapat edzője, később pedig nála játszottam először az NBI-ben, majd a válogatottnál is volt edzőm. A BVSC-nél is dolgoztunk együtt, úgy is, hogy a játékosa voltam, és úgy is, hogy pályaedzője, az edzőképzéseket is végig vele csináltam. Gyakorlatilag tehát mindenre emlékszem, ami kettőnkkel kapcsolatos. Tőle tanultam a legtöbbet a futballban, olyanokat, mint hogy a labdarúgáshoz nagyban hozzátartozik a pedagógia, a szervezettség, a koncepció, a következetesség” – fogalmazott Bognár György a paksifc.hu-nak.

Bognár hozzátette, megdöbbenve fogadta Mezey György halálhírét.

„Találkoztam vele két és fél, három hónapja, és a beszélgetésünk során egyáltalán nem érzékeltem, hogy egy ilyen tragédia hamarosan bekövetkezik. Isten nyugosztalja Gyuri bácsit!” – zárta mondandóját Bognár György.

Közben az MLSZ mellett az NB I-es csapatok zöme is megemlékezett Mezey Györgyről:

MLSZ

ÚJPEST

DVSC

ETO FC

MTK

PUSKÁS AKADÉMIA

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kisvárda Master Good
Kolorcity Kazincbarcika SC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC