nb1.hu

Füzesgyarmat: két érkező

Hivatalos közlemény.

Íme, a füzesgyarmati klub hivatalos közleménye:


"Az átigazolási időszak utolsó óráiban két játékossal is gyarapodott a tavaszi keretünk. A vezetés megállapodott Kovács Dávid Szilveszterrel, a Tiszakécske 22 éves középpályásával, illetve hozzánk került Marosvásárhelyről az U19-es alakulatban is bevethető, 2001-es születésű Macaveiu Vasile.

Azért kellett sürgősen szétnéznünk a piacon, mert Ondrejó Tamásról pénteken kiderült, hogy izomszakadást szenvedett a Békéscsaba elleni edzőmeccsen, emiatt hosszú hetekre kidőlt a sorból.

A választás Kovács Dávid Szilveszterre esett, a Tiszakécske középpályására, aki a pálya belsején és a szélén egyaránt otthonos. A 22 esztendős labdarúgó a Kubala Akadémián nevelkedett, felnőtt szinten pedig Siófokon vetették be először 2016 őszén, ahol két évet töltött az NB II-es együttes kötelékében.

Onnan került Soroksárra, majd egy évvel később, tavaly nyáron Tiszakécskére. A Tisza-parti városban az NB II-es és a megye I. osztályú együttesben egyaránt pályára lépett az elmúlt idényben.
– Úgy döntöttünk, hogy egy minőségi emberre még mindenképpen szükségünk van a támadó szekcióban. A fiatal középpályás jó „ajánlólevéllel” érkezett hozzánk, és bízunk benne, hogy hasznunkra tud lenni a céljaink megvalósításában – mondta el a transzfer hátteréről Boros Tibor szakmai koordinátor.

A másik új szerzeményt, Macaveiu Vasilét a megszűnt marosvásárhelyi együttesből „halászta” ki Márkus Zsolt klubmenedzser. A mindössze 18 esztendős játékosra elsősorban az U19-es együttesben várnak feladatok, de kettős játékengedéllyel szükség esetén az NB III-as alakulatban is bevetésre kerülhet."

Tedd meg első befizetésed, vedd igénybe a 100%-os bónuszt, és fogadj a kedvenc csapatodra vagy sporteseményeidre! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC