Meglepődött a hazaiak trénere.
A hétvégén otthon tartott egy pontot az Újpest második számú csapata ellen a nemrégiben edzőváltáson átesett Salgótarján, az NB III Keleti csoportjának 10. fordulójában.
A találkozó 0-0-ás döntetlennel végződött, ezen a meccsen debütált a hazai kispadon Vízteleki János. Az SBTC továbbra sincs könnyű helyzetben, hiszen 10 forduló után csupán két pont szerepel a neve mellett, míg a lilák 12 ponttal a tizedikek.
A vezetőedzők így értékeltek a mérkőzést követően:
Vízteleki János (SBTC): ,,Szervezetten és nagyon hatékonyan védekeztünk, még ha az elején meg is lepett minket az Újpest a váratlan felállásával. Azt gondolom, hogy az egy pontra rászolgáltunk, és ezzel elégedett is vagyok így első alkalommal. Az Újpestnek további sok sikert kívánok, mi pedig megyünk tovább!"
Mundi Viktor (Újpest): ,,A Salgótarján együttese sokkal nagyobb erőt képvisel, mint a tabella pillanatnyilag mutatja. Gratulálok nekik, mert nagyon jól megszervezték a védekezésüket, így a mi erősségeink nem is mutatkoztak ezen a találkozón. További sok sikert kívánok nekik!"
NB III. osztály, Keleti csoport, 10. forduló:
Salgótarjáni BTC – Újpest II. 0–0
Salgótarján, Szojka Ferenc Stadion, 200 néző.
Vezette: Kátai G. (Szarvas L., Tóth Á.)
SBTC: Szalay – Boros, Nemes, Fülöp, Nagy (Orosházi, 85.), Bakos (Constantino, 52.), Bata (Csillik, 70.), Gazdag, Sárközi, Tarlósi P., Tarlósi M. Vezetőedző: Vizteleki János.
Újpest: Hámori – Kovács, Eckl, Máté, Benyó, Szűcs, Mucsányi (Gabris, 67.), Kálnoki-Kis, Katona, Radosevic (Varga, 83.), Fehér. Vezetőedző: Mundi Viktor.
Sárga lap: Bata, ill. Szűcs, Mucsányi, Kálnoki-Kis.