nb1.hu

Baranyai rangadón feledtetnék botlásuk

Baranyai párharc miatt csúsztak vissza is.

A Szentlőrinc számára itt a javítási lehetőség a baranyaiak „mini ligájában”, hiszen múlt héten a Pécs otthonában szenvedtek vereséget, és ezzel a Szeged átvette tőlük a vezetést. Most a másik szomszédot, az erősebbnek tűnő Kozármislenyt fogadják, és ellenük szereznék vissza vezető pozíciójukat is.
 
– Egy újabb baranyai párharc vár ránk, hiszen a Kozármisleny fog vendégeskedni nálunk. Nem lesz könnyű dolgunk, de ha javítunk a támadó játékunkon, akkor itthon tudjuk tartani a három pontot. Nagyon fontos lenne ez számunkra a versenyben maradáshoz az első helyért – fogalmazott a mérkőzés előtt Turi Zsolt, a Szentlőrinc SE vezetőedzője.
 
Érdekes egyébként, hogy baranyai ellenfelei ellen a PMFC, mely egyébként a kiesés ellen harcol a bajnokságban, kifejezetten jó. A Kozármislenyt és a Szentlőrincet is egyszer-egyszer verte, és így tett a Szentlőrinc is. A Kozármisleny még mindkettejüknek visszavághat, a PMFC-vel majd az utolsó fordulóban találkoznak, viszont, ha most nyer a Szentlőrinc ellenük, legalább mini ligájuk élére áll.
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC