Waltner Róbert személyes Facebook-oldalán tett közzé nyilvános bejegyzést.
Tavaly jóval a várakozásokon felül teljesítve ötödik lett az NB II-ben a Szentlőrinc, jelenleg viszont rossz szériában van a csapat. Tizenkét forduló után, mindössze két győzelemmel és 10 ponttal az utolsó előtti, kieső helyen állnak.
Mindez Waltner Róbert vezetőedző távozásához vezetett, aki személyes Facebook-oldalán, nyilvános bejegyzésben búcsúzott el a várostól. Posztjában a gyenge őszi szereplés okairól írt, majd köszönetet mondott a szentlőrincieknek az elmúlt másfél évért.
Waltner búcsúposztját az alábbiakbak változtatás nélkül közöljük.
„Kedves Szentlőrinciek!
Szeretnék elköszönni minden kedves szurkolótól. Sajnos elhagyom ezt kisvárost, mely annál nagyobb szeretettel fogadott. A utóbbi időben nem úgy jöttek az eredmények ahogy szerettük volna. Az okok közül néhány számotokra is ismert: sérülések, betegség, meg nem adott 11-esek, 3 kiállítás 3 meccsen, és egy héten belül 2 óriási bombagól,ami miatt pontot se tudtunk szerezni. Sajnálom!
Viszont nektek szeretném megköszönni,hogy mindvégig kiálltatok a csapat mellett. Csak a szép emlékek maradnak meg rólatok. Amilyen kicsi a szurkolótábor, annál lelkesebb. Eszembe jutnak a tavalyi pillanatok, amikor együtt örültünk a sok siker után.Vagy a lelkes kis srácok, akik még egy edzőmeccsen is kiabálták:Csak a Lőrinc!
A tavalyi év varázslatos volt. Kiesőnek könyveltek el minket a bajnokság elején ennek ellenére történelmi eredményt értünk el és csak 6 pontra maradtunk el az Nb1-be feljutó csapattól.
Remélem, tudtam adni Nektek annyit, hogy jó szívvel emlékezzetek erre az időszakra.
Minden elismerésem a Tiétek. Köszönöm a bizalmat és a szeretetet. A legjobbakat kívánom nektek. Maradok tisztelettel!
Waltner Róbert
Csak a Lőrinc!”
FRISSÍTÉS
Röviddel Waltner bejegyzése után a Szentlőrinc hivatalos honlapján közölte, hogy a szakember közös megegyezéssel távozik a klubtól.












