nb1.hu

Artner Tamás megkezdte a munkát Kaposváron

Kaposvár – Csütörtökön a Rákóczi is megkezdte a felkészülést a tavaszi szezonra

 
 
A csapatra héthetes munka vár, a tizenkét felkészülési meccs mellett horvátországi edzőtábor is szerepel a programban.
 
 
„Ahhoz képest, hogy 32 játékos jelent meg az edzésen, egész jól sikerült megoldanunk mindent feladatot – mondta Artner Tamás. Az kiderült, hogy jó a társaság, az előttünk álló napokban pedig szeretnénk jobban megismerni a labdarúgókat. Sok egymás közti játék szerepel a programban, szombaton délelőtt pedig felmérjük, hogy milyen állapotban vannak, és ez alapján kezdjük el a felkészítésüket. Jelenleg nagyon sokan vagyunk, így várhatóan a jövő hét közepéig 22 fősre szűkítjük a keretet, amelyben hat fiatal is helyet kap. Egy éve nem dolgoztam vezetőedzőként, így tele energiával és motivációval vágtam bele a munkába.”
 
 
A keretszűkítés miatt biztosan többen távoznak majd a csapattól, azonban érkezőkre is lehet számítani. Nagyon közel kerültünk a megállapodáshoz Szakály Attilával. A Szombathelyi Haladásban nevelkedett, 24 éves játékos legutóbb az NB II-es Zalaegerszegben szerepelt, ahol ősszel 13 mérkőzésen lépett pályára, s egy gólt szerzett. A korábbi utánpótlás válogatott éppen Kaposváron mutatkozott be az élvonalban a Haladás színeiben, amit további 33 mérkőzés követett. 
 

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 50.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC