Ráadásul nem is egyszer.
Hatalmas meccset játszott egymás ellen vasárnap délután a ZTE és a Paks, a találkozó végeredménye 4-4 lett.
ZTE-Paks: 8 gól, kihagyott büntető, utolsó másodperces dráma – NB1.hu
Olyan találkozó volt, ami miatt érdemes szeretni a magyar labdarúgást is, de tipikusan olyan mérkőzés is, ami miatt a két csapat edzői, vezetői és játékosai bosszankodnak is, mert mindkét gárda nyerhetett volna, annyi fordulattal szolgált.
Kifakadt a ZTE edzője, Bognárék előre megmondták – reakciók – NB1.hu
Ahhoz viszont, hogy ilyen jó lehessen a mérkőzés, kellettek ám a ZTE fanatikusai is, akik a meccs előtti napon motivációs trénerekként szurkoltak az edzésen, a kezdés előtt meg segítettek letakarítani a havat a pályáról (énekeltek is közben).
Hatalmas szurkolás volt a ZTE edzésén – képek, videó – NB1.hu
A ZTE Aréna is rendelkezik pályafűtéssel, de a mínusz és az intenzív havazás miatt több centis hóréteg fogadta vasárnap délelőtt az egerszegieket.
A klub alkalmazottai és a szurkolók azonban közösen megoldották a feladatot.
Ennek is volt köszönhető a zseniális meccsélmény!












