nb1.hu

Vb: Bognár György visszatér

Elárulta, miért távozott az MTK-tól.

Interjút adott a Magyar Nemzetnek Bognár György, amelynek fő témája az M4 Sporthoz való visszatérése volt.

"Igen, elvállaltam, a csoportmérkőzések során tíz alkalommal leszek benn a stúdióban. Ha csak korábban nem kap valaki szívrohamot, mert akkor ismét kénytelen leszek elmondani, hogy kinek mi a teendője. Természetesen nem az orvosokra gondolok, mert az ő munkájukba véletlenül sem szólnék bele, hanem a játékvezetőkre és a rendezőre. Nem egy ember drámáját kell közvetíteni, mert az nem tartozik a külvilágra, hanem a mérkőzést" – mondta arról, hogy az Európa-bajnokságon Christian Eriksen esetét követte az őt övező botrány, és azóta nem is dolgozott szakértőként a csatornánál. "Hogy nem viseltettem empátiával? Eriksen az egyik kedvenc játékosom, üde színfolt a mai labdarúgásban, olyat tud, amit csak nagyon kevesek. Még szép, hogy aggódtam érte! Ám kitartok amellett, hogy a meccset a lehető leghamarabb folytatni kellett volna. Miután Eriksen integetett a hordágyról, jelezve, hogy a körülményekhez képest jól van, teljesen fölösleges volt még hosszú perceken át játszani a nézők idegeivel. A bírálatokból egyébként pedig csak annyi jutott el hozzám, amennyit az ismerőseim elmondtak. Nem csüngök a közösségi médián, ígérem, soha nem is fogok. A bolondok bibliája…"

Az MTK-tól távozó, jelenleg klub nélküli szakember elárulta, az argentin válogatottnak szurkol a katari világbajnokságon, hiszen szívesen látná, ha Lionel Messi vb-trófeával tenné teljessé karrierjét. "Általában mérkőzés közben szoktam eldönteni, hogy kinek szurkolok. Természetesen annak a csapatnak, amelyik felvállalja a támadójátékot. A Real–Barca meccseken van a legjobb dolgom, olyankor mindkét csapatnak drukkolok. De nem akarom megkerülni a kérdést. Gyerekkorom óta a brazilok a kedvenceim, Európában pedig a dánok mellett a hollandok, a franciák és a spanyolok. Most azonban az argentinoknak szurkolok."

Ha már MTK: arról is nyilatkozott, hogyan váltak el egymástól a klubbal.

"Ahogy az elválásunkkor, most sem tudok semmi rosszat mondani az MTK-ra. Közös megegyezéssel jöttem el, azóta is jó viszonyt ápolok a vezetőkkel. Azért vagyok nyugodt, mert tudom, hogy mit rontottam el. Rosszul állítottam össze a keretet. Abba a hibába estem, hogy túl sok fiatalt vettem föl, s csak a kezdőcsapatban gondolkodtam. Amikor aztán kiesett négy-öt játékos, akkor nem tudtam őket pótolni. Még szép, hogy továbbra is szurkolok a csapatnak, az MTK a klubom, s különben is, Stefi fiam most is ott játszik."

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC