nb1.hu

Paks-Fradi: Böde iránt érzett szeretet győzte le a koronavírust – HELYSZÍNI RIPORT

Tudom, hogy mit érdemelsz meg, Józsi bácsi! KÉPEK, VIDEÓK!

„Igazuk volt a vízimolnároknak, annak ellenére, hogy nem vagyok molnárlegény”!

Ezek a gondolatok cikáztak a fejemben, amikor a parkolóhelyet kerestünk a Paks stadionjának az előterében. Méghozzá szerda kora este, a végül igen emlékezetesre sikeredett Paks-FTC 2-2 mérkőzés előtt.

A túránk igen élvezetesre sikeredett, mert hónapok után először szembesülhetünk azzal még Budapesten, hogy a koronavírus-járvány csak átmenetileg tudta eltüntetni a flaszterről az úgynevezett dugót. Hiába írta ki a GPS az indulásunk kezdetekor, hogy 1 óra 20 perc múlva ott leszünk a paksiak létesítményénél, mi úgy voltunk vele, hogy boldogak leszünk, ha ennyi idő alatt kiérünk a hatosra Budapestről.

Egy órával később elégedett, de nem önelégült mosollyal vettük tudomásul, hogy akkor elkezdhetünk végre repeszteni a hatos autópályán. Még egyébként az indulás pillanataiban megbeszéltük, hogy bedobunk egy kávét valamelyik benzinkútnál, mielőtt Paksra érünk.

Az újságíróról ugyanis tudni kell (időrendbeli, technikai fejlődésnek megfelelő felsorolás következik), hogy nem a toll+papír/füzet, majd utána a laptop/táblagép+fényképező/kamera, majd utána az okostelefon egyedül a legfontosabb barátja, hanem a kávé, illetve a nem helyhez kötött munkavégzés. A kávé örök, az egy helyben való dolgozás meg vagy 20 éve a múlt, az eszközök meg mindig változnak.

Kávéból bármikor képes vagyok vagy 10-et beverni egy nap, de hogy 5 alá nem vagyok hajlandó menni, az egészen biztos. Ezért is állt meg bennem az ütő, amikor a hanyag eleganciával vezető kollégám és jó barátom, Imi bácsi (19 évvel fiatalabb nálam), csak annyit mondott, „majd a következő kútnál megállunk, nyugi”.

Az első, általunk észrevett lehetőség előtt robogtunk el 130-cal, csak nem vettük időben észre, mert a világ legfontosabb témaköréről beszélgettünk, egészen pontosan arról, hogy mikor térhetnek végre vissza a szurkolók a lelátóra. 

„Belgrádban 20 ezren lehetnek a Partizan-Crvena kupaelődöntőn ma este” – mondtam Imi bácsinak, akiből az „Úúúúúú, menjünk inkább oda!” válasz tört utat magának.

Partizan-Crvena: keményen adtak a koronavírusnak – HELYSZÍNI RIPORT – NB1.hu

 

Innentől kezdve nyilvánvaló, hogy egyetlen kúttal sem találtuk magunkat szemben a továbbiakban. Amikor Méhes Tamásnak, a paksiak kitűnő kommunikációs vezetőjének azt meséltem a kezdés előtt, hogy majdnem megállt a szervezetem, mert nem ittam még elég kávét és elmentünk az egyetlen kút mellett, nyugodtan és magabiztosan (hiába, nagyobb tudással rendelkezett az adott témakörben) csak annyit mondott, hogy „kettő van Budapesttől Paksig…”.

A kávé viszont kellett, így Paksra beérkezve, de még a szakemberrel való találkozásunk előtt „ismét” a Google Térképre bíztunk magunkat, mely egy olyan cukrászdát ajánlott a figyelmünkben, amit Jolika néni alapított 1992-ben. 

És ezt nem én találtam ki és nem is poénból írom, mert maga Sitkei Balázs cukrászmester állítja ezt a Stella Cukrászda honlapján a cégismertetőben. Jolika néni egyébként a nagymamája volt.

A cukrászdát, mely pompás épületegyüttes mellett elsőre elmentünk, 2016-ban újították fel és azt kell írjam, hogy nagyon szépre sikeredett. Kedves kiszolgálásban volt részünk, a capuccino és a süti is nagyon finom volt, a hely meg nagyon hangulatos. El tudom képzelni, hogy akár órákon át lehet ott Szerb Antal vagy Csáth Géza felülmúlhatatlan könyveit olvasni, de még randizni is nyugodtan oda lehet vinni a lányokat. 

Miután pont addig tartott az aznapi többedik felhőszakadás, ameddig a Stellában voltunk, elgurultunk a stadionhoz, hogy találkozzunk Méhessel, aki mesélt nekünk a mérkőzéssel kapcsolatos járványügyi előírásokról, majd jelezte, hogy remek ötletnek tartja, hogy halászlét tervezek enni a kezdés előtt.

„Emlékszem itt egy olyan étteremre kisdrazsé koromból, hogy a terasza a Duna fölé lóg és nagyon finom ott a halászlé” – mondtam Imi bácsinak, majd azt is hozzátettem jó okosan, hogy akkor menjünk a Duna irányába.

A hely nevére nem emlékeztem, ezért ismét a térképre bíztunk magunkat, így hallgattunk a digitális atlasz ajánlására és elfogadtuk, hogy akkor irány a Kis Nádas Vendéglő.

Ha van valaki, aki még olvassa a helyszíni beszámolót, az bizonyára már kapásból vágja, hogy nyilván nem vettük észre ezt a helyet sem, mert elmentünk mellette úgy ahogy van, hiába szólt a telefonhang, hogy ott van balra a célállomás. Így pár perces kerülőút után értünk oda, aminek az udvarára beérkezve fogtunk föl az aznap esti lényegét, hogy zárva van…

Szomorúan ültünk vissza az autóba, elindultunk, majd szinte azonnal észrevettem, hogy a hely, ahol gyerekként már többször voltam, nagyjából ott van előttünk. Tehát, ezt sem sikerült elsőre kiszúrni.

Felkanyarodtunk és akkor egyből szembesültem a nevével: „Paksi Halászcsárda” – tényleg nem gondoltam volna, hogy így hívják, hívták és hívják majd mindig is.

A helyen nem voltak sokan, de amint felértünk a lépcsőn, visszaadta azt az életérzést, amit kerestünk és szerencsére megtaláltunk benne.

Nyilván halászlét kértem, de nem is akármilyet. A legtöbben úgy vannak vele, hogy van a szegedi és a bajai halászlé és kész is a választék, de nem így van.

Pakson például paksi halászlé van, ami pontyból készül, a filézett variációját kértem. 

A következőket jó tudni a helyi specialitásról: a paksi halászléhez tálaláskor egy kevés kifőtt hosszú metéltet vagy más tésztát kell adni, mert a tradicionális paksi és dunakömlődi (a közelben van) halászlé kizárólag tésztával adható. Az oka pedig nem más, mint az egykori vízimolnárok leleményessége, akik gyúrt tésztát is tettek a járandóságuk mellett napi egy fogásra jogosult molnárlegények levesébe, hogy biztosan jól lakjanak vele. A Dunakömlőn készített, szintén amúgy hibátlanság specialitása meg az, hogy – a paksival ellentétben – paradicsom is kerül bele.

A csapolt sör is remek volt ám, de esélye nem volt a halászlével szemben. Hát még az utána elfogyasztott fogasfilé rizi-bizivel…

El nem tudom képzelni, hogyan tudják versenysúlyuknál tartani magukat a paksi játékosok, ha ilyen étterem és ilyen választékkal a rendelkezésükre áll, de abban biztos vagyok, hogy nekem nem menne.

A szokottnál lassabb mozdulatsorokkal szálltam be a kocsiba, ahonnan nem is akaródzott egyből kiszállni a stadion előtti parkolóban, és ezért örökké hálás vagyok a Paksi Halászcsárda valamennyi dolgozójának. Így ugyanis a szemeim előtt játszódhatott le az a jelenet, hogy két régi vágású sportbarát, akik mindketten 13-as feliratú Böde-mezben voltak, annak ellenére ölelgették és csókolgatták egymást, hogy az egyikükön a paksi, a másikukon a fradista változat volt. Ennyit a szociális távolságtartásról… Ha a Böde Daniról és a futball, illetve egymás iránti szeretettről van szó, akkor kiderül, hogy az embert a szíve és nem az esze/félelme vezérli.

Utána lőttem egy-két képet az elkészült, de még át nem vett lelátórészről, aminek köszönhetően 5 ezren lehetnek majd ott a paksiak meccsein, és ha minden igaz, a túloldalon megvett földeken két további edzőpálya is készül majd. További infók, hangulatképek mozgó változatban a kezdés előtt készített élő videóban:

Bent a stadionban olyan helyre kerültünk, ami FTC-megszállás alatt állt. Legalábbis az Fradi szakmai stábjának az egyik szekciója volt mellettünk, alattunk meg Nyiri Zoltán, az FTC ügyvezető alelnöke, Orosz Pál, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatója, valamint Volly György kommunikációs igazgató.

És ők hárman, minden egyes alkalommal elismerték, ha az ő javukra tévedett a mérkőzés játékvezetője Bognár Tamás. Neki egyébként ez volt a 300. fellépése az élvonalban, de olyan teljesítménnyel rukkolt elő, mintha még életében nem vezetett volna mérkőzést. Az én véleményem szerint a Fradi mindkét gólja előtt hatalmasat hibázott, és ezért joggal kérték őt számon a paksiak a lelátón.

Örömmel találkoztam a paksi és a debreceni foci egyik örök ikonjával, Éger Lászlóval is, aki a tolnai klubvezetés oszlopos tagja, de olyan szívvel szurkolta végig a meccset (legalább 14 különböző helyen láttam), hogy az Atomic Strike ultracsoport olyan fontos oszlopa is lehetne, mint amilyen nélkülözhetetlen eleme volt minden egyes olyan védelemnek, melynek tagjai az ő irányítása alatt tündököltek.

Az utolsó 10 percre szerintem mindenki, aki ott volt vagy látta a meccset, élete végéig emlékezni fog, a paksiak ráadásul örömmel és büszkeséggel.

A meccs után Szerhij Rebrov arról beszélt, hogy meglátása szerint elveszítettek két pontot, de nincs baj, mert még kilenc pont az előnyük. Arra is felhívta a figyelmet, hogy egyetlen csapatnak sincsen olyan masszív sorozata, mint a Fradinak, és emiatt kell neki is úgy cserélnie sokat és sokszor, hogy annak nem taktikai okai vannak.

Osztermájer Gábor még teljesen a mérkőzés hatása alatt volt – ami teljesen érthető.

Azt tudni kell, hogy a Paks azért szenved a tabellán, mert a bajnokság elején Tomiszláv Szivics irányításával alig szerzett pontokat, ha Osztermájer kinevezése óta számolnánk a bajnokságot, akkor mondjuk a hatodik vagy hetedik helyen lennének, a helyezési számoknál fontosabb, hogy nem lennének kiesési gondjaik.

A kérdésemre válaszolva megerősítette a feltételezésemet, hogy a Böde-Haraszti-Könyves hármas lecserélése nem a Fradi elleni mérkőzésnek szólt, hanem annak, hogy sorozatban jön a többi mérkőzés, holnap például a rivális ZTE vendégei lesznek, és neki is, mint minden edzőnek a következő feladatokra is gondolnia kell, pláne kéthónapos leállás után.

Azt is elmondta, hogy az is nehezíti a dolgát, hogy Pakson sok a 30 év fölötti játékos, akiknek már másképpen regenerálódik a szervezetük, ezért is tervezik azt, hogy a másodosztályból magyar fiatalokkal erősítik majd meg a játékoskeretüket. Osztermájer egyébként olyan szenvedéllyel beszélt a mérkőzés után, ami sajnos már nagyon ritka a sajtószinten is túlszabályozott magyar labdarúgásban. Tényleg érdemes megnézni a sajtótájékoztatóról készült felvételt.

A nyilatkozatok után sikerült találkoznom azzal az emberrel, akit talán a legjobban szeretek és tisztelek a magyar labdarúgásban. Ő Karszt József, a paksiak technikai vezetője, aki annak az egzotikus korszaknak az utolsó képviselője a magyar labdarúgásban, amelyikbe felnőttem.

Ő az az ember, aki akárhová megy Magyarországon, mindenhol tisztelik és kedvelik, de a reflektorfény soha nem érdekelte, mert nincs benne szereplési vágy.

Böde Dánielnek üzent az utolsó, egyetemi tudású mohikán – NB1.hu

 

2018-ban megkapta Paks városának egyik, ha nem legfontosabb díját teljesen megérdemelten, de azt például nem mesélte el, mert nem vágott fel ezzel sem, hogy a díjának a pénzesített részét a helyi idősek megsegítésére ajánlotta fel.

És mint akkor az országos médiumok közül egyedül megírtuk, a díj átvételekor az akkor még az FTC-ben focizó Böde Dánielnek üzent.

Mert Karszt Józsefről mindent elmond, hogy az aktív játékosok közül legnagyobb rajongói bázissal rendelkező Bödének ő az abszolút kedvence a magyar labdarúgásból.

Amikor a beszélgetésünk végén megkérdeztem tőle, hogy bentmarad-e a Paks, kicsit elpárásodott a tekintete. Éreztem, átfut a gondolataiban, hogy milyen érzés lenne a kiesés, ezért csak kis hatásszünet után válaszolt: „a paksiak és egész Tolna megérdemelné, hogy bentmaradjunk.”

Józsi bácsi: igazad van!

De te érdemelnéd meg a legjobban!
 

Próbáld ki nálunk a sportfogadást! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC