Helyszíni szubjektív beszámoló a CSZKA-Fradi meccsről
Háború vagy béke?!
Előre nem lehetett tudni. De minden jó, ha a vége jó…
Folytatása a korábbi riportunknak:
Indulás a Vörös térről a CSZKA stadionjába. Közel tíz kilométeres távolság lévén, a városnéző túra után már nem kívánatos kaland lett volna az egész utat gyalog megtenni. Egy szakaszon a jól ismert trolibusz kényelmét élvezhettem, majd amikor kiderült, az csak három kilométerre a stadiontól áll meg, némi tanácstalan útkeresés után inkább taxiba ültem, nehogy lekéssek a lényegről. A sofőr ugyan nem beszélt az oroszon kívül semmilyen nyelvet, a kocsiban szóló rádió azonban tudott magyarul! Alig hittem a fülemnek, amikor meghallottam a Neoton Família „Kétszázhúsz felett” című (világ)slágerét bömbölni a hangfalakból. A csúcsforgalom okozta dugó miatt azonban még hússzal se tudtunk haladni, nemhogy kétszázhússzal. Végül teljesen beállt a kocsisor, így inkább kiszálltam, és gyalog tettem meg az utolsó szakaszt a stadionig.
Fenyegető hírek előzték meg a CSZKA-Fradi meccset. Az orosz fanatikusok híresek, vagy inkább hírhedtek keménységükről. Hasonlóan a helyi rohamrendőrök. Mindebből azonban szerencsére semmit nem tapasztaltunk a stadion körül. A környéken egy órával a meccs előtt komótosan sétálgató szurkolók számából ítélve inkább azon lehetett aggódni, hogy lesznek-e elegen az igazi futball-hangulat megteremtéséhez. Végül minden félelmünk feleslegesnek bizonyult. Béke és rend honolt mindenütt, a stadion pedig majdnem megtelt. Fantasztikus hangulatot teremtettek a helyi és a vendég ultrák!
A vendégszektor, akárcsak az Espanyol stadionjában, igencsak „kakasülőnek” számít. Körülötte minden szektort lezártak a szervezők. A fradistákat azonban cseppet sem zavarta a „magány”, lelkesen buzdították híveiket az egész meccsen. Igaz, ezzel nem voltak másképp a hazaiak sem.
Hideg van. Nagyon. Ezen sorok írásakor alig mozognak a szerző ujjai az orosz zimankótól. Ennek ellenére a helyiek ledobálták ruházatuk nagy részét. Hiába, ha a vodka öltöztet…
Érdekes, hogy az egyik kapu mögött helyezkedik el a hazai ultrák nagyobb csoportja, de a szemközti kapu mögött is van egy szervezett, jelentős hangerővel és koreográfiával működő csoportjuk. Így garantált, hogy másodpercekre sincs soha csend az arénában. A zöldfehérek 300-a azonban így is néha győzelmet aratott a hangháborúban.
A Fradi ugyan az első félidőben alapvetően védekezett és kontrázott, szerencsére nem játszott alárendelt szerepet. Mondhatjuk, jókor jött a kisebb pofon (fura ilyet írni egy győztes derbi után, de aki látta a meccset, valószínű egyetért, hogy felért egy pofonnal a mutatott játék) az Újpest ellen, hiszen összeszedte magát a magyar bajnok, és méltó ellenfélként harcolt Moszkvában. Tokmac és Boli sprintjeivel, nem egyszer a szívbajt hozta a hazaiakra, Dibusz bravúrjai pedig 10-es osztályzatot érdemeltek! A bátorság pedig, ahogy szokott, némi szerencsével is párosult. A második félidőben pedig már szó sem volt arról, hogy csak védekezne a magyar csapat. Tartotta a labdát. Támadott… és gólt szerzett!
Gólszerző: Varga Roland!
Ekkor már a fradisták is dacoltak a fagyos idővel, és örömükben kivetkőztek önmagugból.
Háború helyett béke.
És ünnep:
Igazi futball-hangulat.
És győzelem!
Minden jó, ha a vége jó!
Mehetünk haza. Mosolyogva.
Szép volt Fiúk!
Kipróbálnád a sportfogadást? A legjobb helyen jársz! (x)
