nb1.hu

Monaco-FTC: kijelölte az UEFA a játékvezetőt

Először fújhat a Fradinak. 

Csütörtök este 18.45-től Monacoban lép pályára a Ferencváros együttese az Európa-liga  csoportkörének 2. fordulójában. Az UEFA norvég bírót jelölt  a meccsre, melyről az ulloi129.hu stámolt be. 

“Az UEFA ellenőr Izraelből érkezik majd a hercegségbe, a VAR-csapat pedig angol lesz.
A 34 esztendős Espen Eskas 130 meccs felett jár a norvég elsőosztályban – közel 100 bajnokija volt a másodosztályban is és 20 kupapárharcnál is több van mögötte, köztük a 2019-es döntő is. 1-es kategóriás játékvezető az UEFA kötelékén belül (mint pl. Bognár Tamás vagy Vad István). A Bajnokok Ligájában mindössze egy selejtezőre küldte eddig az UEFA, még 2019-ben, viszont az Európa Ligában és az Európa Konferencia Ligában szerzett már tapasztalatokat: az EKL-ben 3 selejtezős, 2 főtáblás, az EL-ben pedig 4 selejtezős és 3 főtáblás meccse van már – a szezonban eddig két EKL-selejtezőre küldték. Halad előre a karrierjéban, új lépcsőfok állhat előtte, hiszen Roberto Rosetti, a sporik vezetője fogja figyelni a holnapi mérkőzésen ellenőrként. A válogatott színtéren EB- és VB-selejtezőkön, valamint Nemzetek Ligája mérkőzéseken is szerepet kapott a szövetségektől.”

Játékvezető: Espen Eskas (norvég)
Partjelzők: Jan Erik Engan (norvég), Isaak Elias Skjeseth Bashevkin (norvég)
Tartalék: Rohit Saggi (norvég)
VAR: David Coote (angol)
VAR asszisztens: Constantine Hatzidakis (angol)
UEFA játékvezető ellenőr: Roberto Rosetti (olasz)
UEFA delegátus: Amir Navon (izraeli)

EURÓPA-LIGA, CSOPORTKÖR
2. FORDULÓ
H-CSOPORT

18.45: Monaco (francia)–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC