nb1.hu

Megyei foci: lefejelt egy játékost a felbőszült szurkoló – részletek

Börtönbe kerülhet a drukker.

A Balassagyarmati Járási Ügyészség végrehajtandó börtönbüntetést indítványozott egy 52 éves szurkolóval szemben, aki egy labdarúgó mérkőzés után olyan erővel fejelt meg egy játékost, hogy annak eltört az orra – közölte a Nógrád Megyei Főügyészség hétfőn az MTI-vel.

Az eset 2021. október 24-én Nógrádsipeken történt, ahol megyei III. osztályú bajnoki mérkőzést játszott a hazai csapat a ludányhalásziak ellen, és a meccs lefújása után a játékosok között szóváltás alakult ki – írták a közleményben.
    
A vitát a nógrádsipekiek egyik játékosa próbálta csitítani, amikor az egyik szurkoló odalépett hozzá és lefejelte; a focista orrcsonttörést szenvedett.
    
A büntetett előéletű vádlottnak a sportrendezvényen tanúsított kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartásáért is felelnie kell a bíróság előtt – írták a közleményben.
    
Vele szemben súlyos testi sértés bűntette és nyilvános rendezvényen elkövetett garázdaság bűntette miatt emeltek vádat.
    
Az ügyészség börtönbüntetést és közügyektől való eltiltást indítványozott, továbbá azt is, hogy a szurkolót tiltsák el a Magyar Labdarúgó Szövetség versenyrendszerében megrendezett sportrendezvények látogatásától.
    
Hozzátették: arra az esetre, ha a vádlott az előkészítő ülésen beismeri a bűncselekmény elkövetését és lemond a tárgyaláshoz való jogáról, az ügyészség 1 év 6 hónap börtönbüntetés, 2 év közügyektől eltiltás, valamint 1 év sportrendezvények látogatásától eltiltás kiszabására tett mértékes indítványt a vádiratban.
    
Mivel a vádlott a bűncselekményt egy korábbi felfüggesztett fogházbüntetés próbaideje alatt követte el, elítélése esetén annak az egy év időtartamú szabadságvesztésnek a végrehajtását is el kell rendelni – írták.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC