nb1.hu

Leendő riválisok hívták az MTK-t majdnem megmentő edzőt

Rákérdeztek nála a lényegre.

Miután az elküldött Márton Gábor helyett Horváth Dávid lett az MTK pályaedzője, a végül az utolsó forduló eredményei miatt kiesett csapat szárnyalásba kezdett.

Kezdésként a kék-fehérek Zalaegerszegen győztek 3-2-re, utána otthon ikszeltek a végül harmadik Puskás Akadémia ellen, majd legyőzték a bajnok FTC-t idegenben, utána meg otthon a DVSC-t.

Horváth mégsem maradhatott a posztján, igaz a klub hosszú távú szerződést kötött vele, a továbbiakban az NB III-as csapat vezetőedzője lesz.

A váltásról Horváth a következőket mondta az Indexnek:

„Nem sajnálja, hogy nem viheti tovább a csapatot, hogy Bognár György érkezik szakmai igazgatónak és vezetőedzőnek?
(Hosszas kivárás) Nem. Persze ha a tulajdonos és a vezetőség úgy dönt, hogy én vigyem tovább a csapatot, örömmel elvállaltam volna, de így sem vagyok csalódott, így is tudom fejleszteni magam, így is itt maradok az MTK szervezetén belül. Voltak kecsegtető ajánlataim az NB II-ből vezetőedzői posztra, sokkal, de sokkal nagyobb fizetéssel, mint amennyit most keresek, de nemet mondtam mindegyikre. Mégis maradok, mert szeretek itt dolgozni, nem vagyok egy ugrálós pasas, Monoron is eltöltöttem nyolc évet. Különben is előreléptem, mert megkaptam az NB III-as csapatot. Úgy érzem, van jövőm az MTK-nál.”

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
ETO FC Győr
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Fehérvár FC
MTK Budapest
Nyíregyháza Spartacus FC
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC