nb1.hu

Ifi BL: kemény ellenfelet kapott az MTK – részletek

Megvan a várható időpont is.

Mint ismert, az MTK csapata tavasszal, a rájátszásban is játszani fog az UEFA Ifjúsági Ligában, így kedden sorsolásra várt, ahol végül az Ajaxot kapta ellenfélnek.

Íme, a kék-fehérek erről szóló közleménye:

"Az MTK Budapest ősszel az FS Jelgavát (4-0) és az FC Ashdodot (2-1) is kiejtette az UEFA Ijfúsági Liga bajnoki ágán és első magyar csapatként eljutott a sorozat rájátszás köréig. Ellenfelünk az ifi BL Bajnokok Ligája-ágának egyik csoportmásodikja lesz, melynek kilétét november 8-án 15 órától sorsolta ki az Európai Labdarúgó-szövetség.

Sorsolás

A nyoni sorsoláson a 8 meccs közül az MTK Budapestet 5.-ként húzták ki, ellenfélül pedig ezen a ponton már csak az Ajax, a Juventus, a Porto és a Dortmund csapatai kerülhettek szembe. Közülük végül a holland Ajax Amsterdam FC jutott együttesünknek.

A folytatás

Az egymérkőzéses párharc találkozóját az Új Hidegkuti Nándor Stadionban rendezzük 2023. február 7-én vagy 8-án. A pontos időpont a következő napokban-hetekben alakul ki."

A továbbjutó a nyolcaddöntőben folytathatja, aminek a Liverpool, az Atlético Madrid, a Barcelona, a Sporting, a Milan, a Real Madrid, a Manchester City és a PSG csoportgyőztesként már biztosan résztvevője.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC