nb1.hu

Helyzetéről nyilatkozott a középpályás.

Vadócz Krisztián jelenleg szabadon igazolható. A 36 éves középpályás legutóbb az uruguayi Montevideo Wanderers együttesében futballozott, ám augusztus vége óta nincs klubja. Vadócz korábban 42 alkalommal szerepelt a magyar válogatottban. A rutinos labdarúgó az nso.hu-nak beszélt a helyzetéről:

"Régóta csapatkeresésben vagyok. Szeptemberben a Honvéd második csapatánál két hetet tréningeztem, majd rákérdeztem, a látottak alapján számítanának-e rám, ám elutasító választ kaptam, és a napokban ugyanezt mondták a klub vezetői. Azt hiszem, soha többé nem kérdezek rá…

 

Mindig is úgy gondoltam, ha a Honvédnál nem kellek, abbahagyom a labdarúgást, de nem érzem erőtlennek magam. Minden piac teljesen más, adott esetben Indiába is visszatérhetek, minden évben nyár elején keresnek, csakhogy most tél van, ilyenkorra már összeállnak a keretek, arról nem is beszélve, hogy a klubok kevesebb légióst foglalkoztathatnak.

 

Az uruguayi szereplésem a térségben is nyomot hagyott, nem elképzelhetetlen, hogy Dél-Amerikában kötök ki, és az afrikai lehetőség is él még. A koronavírus-helyzet nem segíti a helyzetemet, és hát 36 éves vagyok, ez sem az a kor, amely vonzó egy játékost kereső klubnak. Sok csapattal beszéltem idehaza is, ahogy látom, máshogyan gondolkodnak a magyar piacon, mint külföldön… Arra jutottam, a jövőben is inkább légiósként próbálom megtalálni az utamat. Valami csak összejön" – nyilatkozta Vadócz Krisztián.

Vadócz a HLSZ adatbankja szerint az NB I-ben 60 mérkőzésen tehette le a névjegyét, a fellépései során 6 gólt szerzett.

Tedd meg első befizetésed, és legyen tiéd az akár 20.000 Ft értékű sportfogadási bónusz! (x)

Megosztás:
Kapcsolódó hírek
DVSC
DVTK
Ferencvárosi TC
Kecskeméti TE
Kisvárda Master Good
Mezőkövesd Zsóry FC
Fehérvár FC
MTK Budapest
Paksi FC
Puskás Akadémia FC
Újpest FC
ZTE FC