Derbihez méltó meccs volt.
FERENCVÁROS-ÚJPEST 3-1
A hetedik fordulóban került sor az első Derbire ebben a szezonban, a Groupama Arénába látogatott az Újpest.
Ha csak ennek a szezonnak a meccseit figyeljük, akkor papíron a Ferencváros számított a toronymagas esélyesnek. A zöld-fehéreket csak egy hajszál választotta el attól, hogy bejussanak a BL-be, de így sem panaszkodhatnak nagyon, hiszen az Európa-ligában küzdhetnek. Az első csoportmeccsen ráadásul Németországban megszorongatták a Bayer Leverkusent, ami nem kis fegyvertény. A bajnokságban sem állnak rosszul, eddig csak egy csapat tudta őket legyőzni, az összes többi meccset megnyerték.
A nemzetközi porondan a lilák sem vallottak szégyent, azonban a bajnokságban már sokkal nagyobb a baj, hiszen egészen a Derbiig három vereség és három döntetlen szerepel a nevük mellett, így tehát az első győzelem még mindig várat magára.
A fentiek azonban csak számok, statisztikák, érdekességek, a Derbin ezek semmit se számítanak. Lehet a két csapat között akár több osztálynyi különbség is, az viszont biztos, hogy a játékosok a végsőkig küzdenek a saját csapatukért. Hiába játszik a Fradi a Barcelonával vagy a Juventussal, a legfontosabb mindig az Újpesti elleni meccs.
A meccsbe hatalmas lelkesedéssel vetette bele magát mind a két csapat, érezni lehetett, hogy mekkora a súlya a találkozónak. Az ötödik percben azonban az újpesti kapus hibáját követően tizenegyeshez jutott a Fradi, majd meg is szerezte a vezetést. Nyolc perccel később aztán nagyon hamar tragédiába fordult a meccs az újpestiek számára, ugyanis Diaby pirosat kapott, így tíz emberrel folytatta a játékot a vendégcsapat. A 42. percben Tokmac megduplázta a csapata góljainak a számát, így sokan már el is könyvelték a sima Fradi-sikert.
Az első játékrész hosszabbításában azonban megdobbant az Újpest-szív és Tallo szépített. Fentebb már volt róla szó, hogy a Derbi az más, amit a lilák itt be is bizonyítottak, hogy 10 emberrel is gólt lehet lőni Magyarország legértékesebb csapatának.
A második félidőben azonban már kijött a szintkülönbség a két gárda között. Uzuni duplázott ugyan, de csak az egyik gólját adta meg a játékvezető. Ez volt egyébként az első olyan Derbi, ahol használtak VAR-t, szükség is volt rá jó sok alkalommal.
Hiába mutatott az eredményjelző a meccs végén 3-1-et, ennyi nem volt a két csapat között, legalábbis akarásban és küzdőszellemben nem. Az Újpest abszolút méltó ellenfele volt a Fradinak.
A Ferencváros ezzel a győzelemmel immáron 15 pontos a bajnokságban, három egység a hátránya az első Kisvárdához képest, ám a zöldek eggyel kevesebb meccset játszottak. A lilák első győzelme még mindig várat magára a bajnokságban, de ha a Fradi elleni mentalitásból át tudnak menteni valamit a következő meccsekre, akkor hamarosan meglesz az első három pont.
A MÉRKŐZÉS FŐSZEREPLŐI: A SZURKOLÓK
A Derbi az Derbi, nem véletlenül ez a találkozó vonzza a legtöbb szurkolót a legtöbb esetben. Erre a meccsre ráadásul az újpesti ultrák is visszatértek, így a remek hangulat az garantált volt. Ki is tett magért mindkét tábor, koreográfiával készültek és az egész meccs alatt szüntelenül, hangosan és változatosan szurkoltak.
A MÉRKŐZÉS KULCSMOMENTUMA: A KIÁLLÍTÁS
A 13. percben kiállították Diabyt, aki lerántotta a gólhelyzetben lévő Uzunit. A VAR is megerősítette a játékvezető döntését. A lilák így tehát több, mint egy órát voltak kénytelenek emberhátrányban játszani, de így is becsületesen küzdöttek.
A GÓLOK TÖRTÉNETE:
5. p.: Laidouni veszítette el, majd szerezte vissza a labdát, ezután középre adott, ám Diaby elvétette, majd Uzuni rosszul vette át a zsugát, ám a kijövő Banai elsodorta a tizenhatoson belül. A VAR is vizsgálta az esetet, végül büntetőhöz jutott a Fradi. A labda mögé Ryan Mmaee állt oda, aki nem hibázott. 1-0!
42. p.: Blazic passzolt Uzuni elé, aki beadott, majd Tokmac 11 méterről a jobb alsó sarokba lő, Kutrumbisz ugyan beleért az ötösön, de nem tudott menteni. Ezt az esetet is vizsgálta a videóbíró. 2-0!
45+2. p.: Mitrovics emelt mesterien Tallo elé, akire se Blazic, se Civic nem figyelt, az újpesti csatár így hét méterről, középről a bal sarokba lőtt. 2-1!
87. p.: Vécsei passzolt Laidouninak, aki kapura lőtt, Kutrumbisz figyelmetlen volt, így Uzuni fél méterről az üres kapuba lőtte a labdát. 3-1!
A KÖVETKEZŐ FELADAT:
Október 3-án a Ferencváros Paksra látogat, míg az Újpest másodikán a sereghajtó Gyirmótot fogadja.
JEGYZŐKÖNYV:
Ferencvárosi TC-Újpest FC 3-1 (2-1)
Groupama Aréna, 17 349 néző, v.: Bogár
Ferencváros: Dibusz – Wingo, Blazic, S. Mmaee, Civic – Laidouni, Loncar (Besic, 58.) – Uzuni, Zachariassen (Vécsei,, 68.), Nguen (Gavric, 58.) – R. Mmaee (Botka, 88.)
Újpest: Banai – Kastrati, Kutrumpisz, Diaby – Bjelos (Croizet, 63.), Mitrovic, Luca, Csongvai, Antonov – Tallo (Simon, 69.), Beridze (Viana, 80.)
gólszerzők: R. Mmaee (5. – 11-esből), Nguen (42.), Uzuni (87.), illetve Tallo (45+2.)
sárga lap: Loncar (46.), Nguen (55.), illetve Banai (4.), Antonov (26.), Kastrati (35.), Mitrovic (45+1.)
kiállítva: Diaby (14.)
A tabella a linkre kattintva érhető el.
REAKCIÓK:
FRISSÍTÉS, 20.43:












